Amikor kicsik vagyunk anyukánk olvas nekünk meséket, amibe szinte mindig az van, hogy a hercegnőért eljön a szöke herceg, elviszi magával és boldogan élnek amig meg nem halnak. Amikor kicsi voltam talán még el is hittem ezeket a meséket. Aztán amikor nagyobb lettem néztem a filmeket, amibe mindig minden happy end-del végzödik. A legcsunyább csaj összejön a legjobb pasival vagy épp forditva. Mindig megkapják azt amit szeretnének, azt akit szeretnének. Csakhogy a valoságban nem igy van. Legalábbis a legtöbb emberrel nem. A sors mindig ugy hozza, hogy nem kapjuk meg azt a személyt akit szeretnénk. Persze van kivétel és szerintem ezek az emberek hálát adhatnak az égnek, hogy van mellettük egy ember akit szerethetnek és aki szereti öket. A valoságban nagyon sok ember soha nem találja meg azt az embert, akivel öszintén beszélhet mindenröl a bizalmába fogadja és kölcsönösen elfogadják egymást olyannak amilyenek. Amikor megtalálják a rozsaszin ködös idöszakot egy emberben.
Hát én pont az ellentéte vagyok ezeknek az embereknek. Soha nem voltam szerelmes. Soha senkit nem szerettem még szerelemmel és engem sem szeretett még senki sem. Kicsit rossz érzés... Rossz mert amikor szükségem van valakire akihez odabujhatnék nincs mellettem senki. Rossz mert amikor valakit egyszerüen meg szeretnék csokolni nincs ott senki. Nálam a mesék világa már hamar eloszlott, hamar megtanultam azt, hogy sosem szabad a mesékben hinni, mert a szöke herceg fehér lovon nem fog eljönni hozzám soha. Egyszerüen igy raktak össze. Nem hinném, hogy valaha megtalálom azt az embert akit ugy hivnak hogy a nagy Ő. Lemondtam rola és már nem remélek.. Nem remélek, mert remélni a naiv ember remél, hinni a templomba kell. Szoval tudom, hogy nem találom meg soha, de nem izgat. Ezt dobta a gép, ezt rendeltette el a sors.
Viszont irigylem azokat az embereket, akik egymásra találnak és pár veszekedést kivéve boldogságban élnek az életük végéig. Jo nekik. Örülök, hogy vannak ilyen emberek, és boldogok. Nem is kell nekik más, csak hogy a párjukkal legyenek boldogságban, egészségben.
Viszont az a szerelem legfájobb része mikor az ember reménytelenül szerelmes. Hála istennek én még sosem éreztem azt, hogy szerelmes lennék valakibe max csak tetszett nagyon valaki. Viszont láttam már azt, hogy valaki szerelmes és tudja, sosem kaphatja meg azt az embert akit szeret. Fájó még csak a gondolat is. Amikor tudjuk, hogy nekünk rendelte a sors azt az embert, de mégse kaphatjuk meg. De sajnos ez is megesik.
Nekem a szerelem egy távoli müfaj, nem is nagyon tudok rola irni, mert az ember saját érzéseit tudja leirni a legjobban, viszont mivel nekem az életemböl ez kimaradt hát csak azt tudom leirni milyen rossz érzés tud az lenni, ha nem érzed azt a bizonyos repkedö pillangokat a gyomrodban soha. Mikor nem vagy boldog. És hogy mit is hivunk szerelemnek? Nem tudom. Azt hiszem nem is akarom tudni. Nem akarok szerelmes lenni, nem akarom, hogy valakibe annyira bizzak, annyira szeressen, hogy utána féljek töle megválni mert talán ellenem fordit valamit. Nem akarok szerelmes lenni, mert nem akarom, hogy fájjon a vége. Nem akarok sirni senki miatt. Nem akarok szeretni senkit sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése