Lillás, Mátés, erdős, őszes...

Ma kimentünk az erdöbe Lilla apukájával, Mátéval meg persze Lillával és a kicsi Carloskával.Elindultunk ugy, hogy nem tudtuk pontosan hová megyünk. Odaértünk és elkezdtünk befelé sétálni az erdőbe. Lilla apukája hamar elhagyott minket, de mi nem estünk pánikba hiszen az ut csak egyfelé ment :D Igy hát mentünk és mentünk és közbe csináltunk egy csomo képet. Igazábol azért mentünk ki az erdöbe, hogy képeket készitsünk csakhogy a fényképező nem működött. Ezért elkezdtünk csinálni fotokat telefonnal. Lemaradtunk nagyon, de nem zavartattuk magunkat sétáltunk nyugodtan a szép őszi erdöben. A levelek le voltak hullva a földre és szép sárgás barnás szönyeget raktak elénk. Nagyon szép volt az erdő így, föleg két baráttal mellettem. A képek nagyon jok lettek ahhoz képest, hogy kerülgetni kellett a sártengereket. De nagyon jol sikerültek. MIkor végre megtaláltuk Lilla apukáját egy tisztást is találtunk. Elkezdtünk ismét képeket csinálni. Majd kigondoltam h csináljunk videot. Elöször még nem volt olyan vicces aztán elkezdtünk beindulni. A hülyegyerekek elöjöttek belölünk és irto nagy baromságokat müveltünk ott hárman. Carloska szegényke azt se tudta, hogy mit csinálunk. Nagyon jol érezte magát ő is. Nagyon élvezte a friss levegőt meg a csodaszép tájat és a lehullott faleveleket. Minden csodaszép volt körülöttünk. A videon sok mindent csinálunk. (sajna most nem tudok de ki fogom rakni a vidit. azt látni kell mindenkinek XD ) Szoval elvoltunk mi a csodaszép erdőben, ami néha varázslatos néha őszies néha meg Idegleléses volt számunkra. Eszmétletlen jol éreztük magunkat, de sajnos ennek a napnak is vége kellett hogy szakadjon, ugyanis kezdett ránkesteledni. Ezért elindultunk visszafelé kicsit fáradtan már. Ez az a fáradtság volt, amikor nagyon jol érzi magát az ember és kellemesen fárad el. Nagyon jol éreztem magam és szerintem ezt Lilla és Máté nevében is mondhatom. Csodálatos nap volt. Barátokkal lenni, belefáradni, és visszagondolni arra, hogy ennél jobban nem is tölthettem volna ezt a délutánt és hogy nem is kellett ennél több.
Persze azért eszembe jutott, hogy van még egy ember, akivel még jobb lett volna az egész de ő most az álmát valositja meg. És ez igy van jol. Szoval igy telt a mai napom. És még mielött elfelejtem lementünk LIllával az állomásra Lóri elé.. ment a főváros messzeségébe.
Tehát ez volt a mai napom. Kicsit őszies, kicsit Lillás, kicsit Mátés, kicsit Carloskás, kicsit erdős és kicsit hiányzós. De örültem, hogy ma visszamehettünk kicsit gyerekekbe és játszhattunk az a csodaszép varázslatos "az éppen amit kitalálunk" erdőbe.

Ha valakit szeretünk el kell engedni....

Azt szokták mondani, hogy akit szeretünk azt el kell engedni... Hát én van akit nagyon szeretek, mégpedig a fogadott bátyámat, aki most elindul a nagyvilágba, hogy megvalósítsa az álmát. Nagyon örülök neki, hogy van ennyi ereje elindulni és én mindig mindenben támogatni fogom még akkor is ha ez nekem nagyon rossz érzés. De tudom, hogy neki ezt kell tennie, mert én se tennék máshogy. Az az álma, hogy táncos legyen. És amit ő is nagyon jol tud, hogy vannak nála százszor jobbak, de a munka mindig meghozza gyümölcsét és ha egyszer egy másik kisfiu is táncos akar lenni és azt mondják, hogy "van nálad százszor jobb" akkor már az én bátyámra fognak gondolni. Mert ő már százszor jobb lesz. Tudom, hogy nem fogja feladni, ha elsőre nem is sikerül neki. Mert a jó dolgokhoz idő és nagyon sok belefektetett munka kell. Tudom, hogy egyszer eljön az Ő ideje és akkor minden álma valóra válik és ő lesz a legboldogabb a világon. Nem remélem... Tudom. Mert igenis a jó emberek megkapják amit kívánnak.. főleg ha ezt 22:22, vagy 00:00-kor teszik :D Ugyhogy ez igy is lesz. És kicsit fájó elengedni, de el kell engednem nekem is és a többi barátjának is mert egyszer ők is ezt fogják tenni. És nekik is nehéz lesz megtenni az első lépést, de ha arra gondolnak, hogy előtte már megtette egy barát, akkor sokkal könnyebb lesz nekik is. És nem arra akarok gondolni, hogy most milyen távol lesz tölem - és attol függetlenül mégis közel - hanem arra, hogy azért ment hogy megvalosuljon az álma. Egyszer talán én is elindulok ezen az úton, de amíg nem addig őt biztatom, hogy soha de soha ne adja fel az álmait, akármilyen akadályba is ütközik. Mert én tudom, hogy mindenre képes, ha nagyon akarja, csak sosem szabad feladnia.
Szoval ezuton is nagyon nagyon sok sikert kívánok neki a céljai megvalósitásához. Remélem minden össze jön neki az életben amit eltervezett. Kéz és lábtörést a nagybetűs ÉLET-hez Lóri.

"Ha az embernek világos célja van, még a legmostohább úton is haladni fog. Ha az embernek nincs célja, még a legsimább úton sem jut el sehova."
Thomas Carlyle

betegség? ... csak azt ne....

Ülök itthon a szobámba és megy a Life Network a tv-ben. Éppen egy sellőszindrómás lány van benne. Rossz még a tv-t is nézni így, mert szörnyű dolognak tartom azt, hogy valaki így él. Hogy nem tud normális életet élni. Mert hiába mondják azt h a beteg emberek is normális életet tudnak élni, ezt nem hiszem el. Mert nap mint nap látom azt, hogy egy szellemileg vagy testileg fogyatékos embert kinevetnek mások. Rossz érzéssel tölt el, mert olyannal bántani valakit amiről nem tehet, ez a világ legszemetebb dolga. És persze ezzel saját magát alacsonyítja le, de akkor is én érzem kellemetlenül magam amikor a mellettem jövő emberek közül valamelyik megszól egy ilyen embert. Felháborító az a tény, hogy a mai társadalom még mindig nem tudja úgy elfogadni az ilyen embereket, amilyenek. És tudom azt is, hogy nagyon nehéz ilyen betegségekkel együtt élni. Az ilyen emberek sajnos általában korán meghalnak. És bár sajnálom őket, az is igaz, hogy az nem élet, ahol az ember szinte semmit sem tud megtenni. És mégis van ezekben az emberekben annyi erő és kitartás, hogy azt mondják "igen én megkaptam a lehetőséget, hogy éljek", bezzeg más csak úgy eldobja az életét. Tisztelem ezeket az embereket, mert örülni tudnak a kicsinek is, annak ami más "normális" embernek már nem öröm csak természetes dolog. Nagyon sok beteg ember van a földön, testileg vagy szellemileg visszamaradott, fogyatékos. De én ezért senkit sem bántok, mert lehet még nekem is olyan gyerekem.
Saját tapasztalat volt, amikor a tánccsoportommal, akikkel táncolok Angliába voltunk fellépni. Nagyon sok helyen voltunk táncolni, iskolákba (középsuli, általános) ovodákba. Egyik nap fellépni mentünk és nem is sejtettük, hogy egy speciális iskolába megyünk. A speciális szó alatt a nálunk kisegítő néven ismert, fogyatékkal élőket segítő iskolára gondolok. Szoval egy ilyen helyen kellett fellépnünk. Amikor beléptünk az ajtón és megláttuk a gyerekeket a tanárok csak annyit kértek, hogy ne sírjunk, vagy ha igen akkor a gyerekek ne lássák. Ugyanis ők elfogadták magukat ilyennek és lekezelő számukra ha valaki így nyilvánul meg feléjük. Így hát végig kellett táncolnunk repertoárunkat beteg gyerekek előtt. Olyan gyerekek előtt, akik között olyan is volt, aki még csak járni sem tudott. És mi ott táncoltunk. Nagyon rosszul éreztük magunkat, mert mit érezhet a kisfiu vagy kislány amikor mi épp táncolunk, ő meg még csak felállni sem tud a kerekesszékből. De megnyugtatott minket a tanár, hogy ő örül annak, hogy él és hogy láthatott minket táncolni. Így hát mi is "boldogok" voltunk, hogy ez neki nem okozott fájdalmat.
Úgy éreztem ezt le kell irnom, mert ez a gondolat sokat foglalkoztat engem. Az egészből csak annyit akartam, hogy máshogy kellene hozzáállni a társadalomnak ezekhez az emberekhez, mert ők is érző lények csakúgy mint mi.

Köszönöm (L)

Hát hol is kezdjem.. Most volt a hétvégén a szülinapom szoval már tiszta öreg vagyok (19). :P Ami a legjobb volt a szülinapomban, hogy kaptam egy meglepetésbulit, azokkal akiket nagyon szeretek. Mindenki aki számít nekem ott volt és ahogy beléptem az ajtón ott álltak egy csoportba és néztek rám és boldog szülinapot kívántak. Soha életemben nem kaptam ennél szebb ajándékot és nem is fogok ebben biztos vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy lesznek olyan barátaim, akiknek ilyen fontos vagyok, hogy a hátam mögött megszervezték ezt az egészet. Azt az arcot amit akkor vágtam szerintem látnom kellett volna mindenkinek mert ennyire még életemben nem lepődtem meg. Ezért rakok egy képet az arcomról, szerintem látjátok ti is, hogy a meglepetéstől a boldogságtól való sirásig minden van rajta. Köszönök mindent nektek azzal, hogy ott voltatok és név szerint: Erika, Betti, Réka, Vivi, Livi, Kokusz és Szandi is. És bár nem tudtak eljönni de voltak még ketten akiknek köszönöm hogy gondoltak rám: Dávid és Réka. És nem véletlenül hagytam ki a három legfontosabb embert mert nekik külön köszönet jár és "hálám üldözni fog" titeket ezért. Köszönöm nektek azt h ennyire fontos vagyok nektek, hogy ennyi mindent megtettetek miattam, hogy ennyi dolgoztatok az én bulimért és azt hogy összehívtátok a legfontosabb embereket, azokat akiket szeretek. Szóval köszönöm nektek LÓRI, MÁTÉ és LILLA!!!!  Sose lesz szebb szülinapom. Remélem azért nem haragszik egyikük sem azért hogy az volt az első szavam a meglepettségtől, hogy bemutattam és egy "ti majmok, kapjátok be" mondattal inditottam, de sose kaptam még ilyen szép ajándékot. Hozzáteszem még, hogy köszönöm az ajándékokat is amiket kaptam tőletek és Livinek azt, hogy hajnalig sütötte nekem a tortát ami mellesleg nagyon fincsi volt! :) Köszönöm ezért mindenkinek aki ott volt. Szeretlek titeket.
Ez mind péntek volt és szombaton is hajnalba. Én szombaton még hivatalos voltam még egy buliba de oda nem volt tul sok kedvem menni, nem csak a fáradtság miatt, hanem a társaság se volt a kedvemre való. Ez egy táncos buli volt, az a csoport csinálta ahol táncolok. Elmentem és ott is volt egy-két ember aki nem felejtette el, hogy nekem szülinapom van. Szoval ezt nekik köszönöm!! Viszont sajnos volt olyan is akinek még csak eszébe sem jutott ami nagyon szarul esett. De hát ez van nem is nagyon érdekel azok után h mit kaptam én ajándékba azoktol akiknek tényleg fontos vagyok. Igy megvolt ott is a pofavizit de le is léptünk hamar. Fáradt is voltam meg kedvem se volt ehhez az egészhez így. Szoval igy telt a hétvégém, az egyik legjobb hétvégém.
És igy a végére egy kis vers (saját) : 

Elszállok a földről fel az égbe,
Lenézek az égből, le a földre.
Látom az emberek hogyan élnek,
Érzem szomorúságukat, félelmeiket.

Rossz érzéssel tölt el, hogy ez a világ,
Hogy semmi jót nem kapsz, hiába is várnád.
Hogy pont az adja a legnagyobb pofont neked,
Akitől kellene  kapnod a legtöbb szeretetet.

Nem bírok így élni, érzem elhagy erőm,
Fáj a szívem hiába van sok időm.
Mert rossz az, hogy pont az bánt engem?
Kit a legjobban kellene szeretnem.

És még mindig fentről nézek le a földre,
Odajön egy angyal hozzám a felhőkre.
Leül mellém és megfogja kezem,
Támaszt ad nekem, mikor azt hittem mindent elvesztettem.

Rájövök arra, hogy nem az égben vagyok
De az angyal itt van, mellettem ragyog.
Látom azt, hogy szárnya sincs neki,
Mert ő egy barát, ki hű s igazi!

kérdések..... de hol vannak a válaszok?

Hát nem mondanám h most érdekességeket fogok írni de azért remélem valami értelmes fog kijönni belöle. Hol is kezdjem. Vannak haverjaim, akikkel mostanában egyszerüen még csak szóbaállni sincs kedvem. Nem tudom megmondani, hogy konkrétan miért, csak egyszerüen nem. Nem értenék meg azt ami mostanság történt körülöttem és nem ugy fognák fel, ahogy azt kellene. Ez persze nem az ő hibájuk, csak egyszerűen ők ilyenek. Viszont én nem akarom, hogy félreértelmezzenek dolgokat, és olyat beszéljenek bele, ami nincs is. Ezért egyszerüen  nem szoltam hozzájuk. Amit persze ők is észrevettek. Az volt a baj, hogy ha viszont hozzájuk szoltam, akkor nem ugy tettem, ahogy azt tenni kellett volna. Csúnya dolog, és szemétség volt tőlem, tudom nagyon jol. De sajnos ez van, mindenkinek van egy rossz időszaka. Ez volt most nálam is. Az említett rossz időszak az az volt amit már említettem előző irásaimban. Viszont az a baj, hogy valahogy most, hogy jobban is érzem magam, nem vágyom arra, hogy velük legyek. Miért nem? Eddig semmi bajom nem volt velük, most mégis azt érzem nem kellenek az életembe. De miért? Miért van ez? Fogalmam sincs, pedig tényleg jó lenne, ha tudnám, mert ez igy nem jó. Nem akarom se magamat se őket becsapni ezzel az "álbarátsággal". Nem tudom mit tegyek. Nem tudom hogy, hogy legyen.
A másik dolog az, hogy a legjobb barátom, a testvérem, az az ember aki a biztos pontot jelenti az életemben most elköltözik. Azért költözik el, mert próbálja az álmait megvalósitani. Aminek én hihetetlenül örülök, hogy végre el tud indulni. Én mindig mondtam neki, hogy a jo dolgokhoz idő kell, és tudom azt is, hogy néha az ember már annyira el van keseredve, hogy hiába minden szó már nem segít szinte semmi. De végre sikerült neki és nekem nagyon jo érzés, hogy elindul az álma felé.Viszont ez sajnos azzal jár, hogy eddig kb 22 km választott el egymástol mostmár viszont kb 300...Ami viszont hihetetlenül sok.. Eddig utaztunk egymáshoz 10 percet most meg négy orát... Nem tudom, hogy fogom birni, de muszáj lesz mert tudom, hogy ez neki jó. És tudom azt is, hogy ha neki sikerül minden akkor boldog lesz. Ez pedig megér nekem annyit, hogy nem láthatom minden hétvégén. Hihetetlenül fog hiányozni tudom, de sajnos ez az élet rendje és ettöl én még ugyanugy fogom imádni azt az idiota fejét és attol még ugyanugy a bátyusom marad. Viszont akkor kivel fogok baromkodni hétvégenként? Kitöl kapom majd a kék foltjaimat azért mert épp beszoltam neki? Hát erre se tudom a választ...
Szoval vesztettem barátokat azért mert nem érzem őket már annak és sajnos kicsit vesztek barátot azért mert álmot valósit ( bár tudom őt nem vesztem el, csak egy bizonyos mértékben és azt is csak "láthatoságilag" ). Nem tudom most mi van.. De mint minden az élet is megy tovább és nekem igy kell most elfogadnom az életemet. És a bátyom miatt az egyik szemem sír a másik meg nevet. De a sírásom el fog mulni, mert a nevető szemem elnyomja azt a meggyőzéssel, hogy ez igenis jár neki.

Vasárnap van és gondoltam írok egy pár dolgot, hogy mik történtek velem. Pénteken suli után az egyik nagyon jó barátom lejött, ugyanis az akváriumomat takarítottam ő pedig segitett. Hát mit mondjak... nagyon mocskos volt az akvárium, ezért beültünk a fürdőszobába és elkezdtünk mindent kisurpákolni benne. Nagyon jó volt mert közbe nagyon sokat beszélgettünk. Beszélgettünk a barátságról, meg hogy mi történt mostanság velünk meg minden baromságról. Jol elvoltunk. Kaptam egy kisebb lebaszást az ezelőtti blogbejegyzésem miatt... Ugyanis abban azt írtam, hogy nem becsülöm meg eléggé a barátaimat.. Hát én még ezt akkor is így gondolom, de örülök neki, hogy a barátaim ezt nem így látják. Beszélgettünk arról is, hogy bár hiába a barátok, egyszerüen sokszor ez nem elég. Nem elég mert egy baráthoz nem tudsz odabujni és azt mondani szeretlek. Nem tudsz szerelmesen a szemébe nézni és egy csókot nyomni a szájára. Ezen sokat gondolkodtam mostanság. Az velem a baj, hogy hiába van aki szeretne velem lenni, ha elsőre nem látom meg benne azt a bizonyos fényt, ami nekem kell, akkor hiába minden sosem fogom tudni megszeretni. Még senkiben sem találtam meg ezt a ragyogást, akik szerettek volna engem. Akikbe meg én nem találom meg, azok meg bennem nem látják. Ez így szokott lenni, viszont kezdem úgy érezni, hogy nekem már sosem lesz meg az az ember akit én is tudok szeretni és aki engem is tud szeretni. Dehát ez van....sajnos. De kicsit megnyugtató a tudat, hogy ezzel nem csak én vagyok így, viszont rossz érzés is, mert a barátaimnak a legjobbat akarom. Azt akarom, hogy ők is megtalálják a saját kis napjukat, és hogy együtt ragyoghassanak. Persze vannak barátaim, akiknek hál' istennek sikerült, viszont vannak akiknek nem és egyedül érzik magukat. Engem is bánt, mert tudom milyen érzés és nem kívánom ezt nekik. Mert nem számít velem mi van, de a barátaimnak csak a jót akarom. Azt akarom látni, hogy boldogok, bármi is az ára. Én akkor vagyok boldog, amikor ők azok. Szóval ebből a fürdőszobai beszélgetésből valahogy ez kezdett megfogalmazódni a fejemben. Mert csak akkor vagy igaz barát, ha nem számít más, csak hogy a barátaidnak mindig jó legyen. Én ezt tartom szem előtt...

Barátok...

Hát leírhatnám a napomat, mivel sokmindent csináltam ma, de ugy érzem ma nem a napom a legfontosabb dolog. Ma rájöttem egy dologra. Mégpedig arra, hogy azokat a barátaimat, akiket nagyon nagyon szeretek, és nem csak haveroknak tekintem őket, egyszerüen nem becsülöm meg. Nem fogom fel azt, hogy milyen értékük van, és hogy szerencsésnek kell éreznem magam amiért ilyen emberek vesznek körül. Köszönöm nekik. Mert ha valami bajom van ők tudják és probálnak segiteni. Pedig ezt szerintem kijelenthetem, nem könnyü nekem segiteni, mert akit igazán szeretek, hajlamos vagyok eltaszitani magamtol. De ők nem foglalkoznak ezzel és probálnak segiteni a legrosszabb időszakokban is, amikor már nem tudom, hogy hogyan is tovább.. Ott vannak és minden problémámat a sajátjuknak fogják fel és lenyugtatnak pillanatok alatt. És én hülye pont őket taszitom el, amikor azt hiszem hülyének néznek ha van valami és nem mondom el nekik. Nem hiszem el, hogy ennyire hülye vagyok, hogy pont őket, őket akik a legfontosabbak az életemben. Tiszta idióta vagyok. Csak egyszerüen hozzászoktam ahhoz, hogy mindig csak magamra számíthatok és nem bízhatok senkiben sem. Viszont rájöttem arra is, hogy ez a két barátom akik most a legfontoasabbak nekem, bennük mindenek felett bízok és bármit elmondhatok nekik, mert semmi miatt nem nevetnek ki és megértenek, ami hihetetlenül jo érzés egy olyan embernek mint nekem. Sosem éreztem, hogy valaki olyan barátnak tart engem mint most érzem ezen a két barátomon. Hihtetelenül és iszonyatosan jo érzés, hogy ők vannak nekem. És bár ugy érzem most az életem kicsit össze van omolva, mert semmi sem sikerül ugy ahogy kellene mégis szerencsésnek érzem magam miattuk, hogy ők vannak nekem. Legalább ők biztos pontok az életemben, az egyetlen biztos pontok az életemben most. Ugy érzem most nem számithatok senki másra csak rájuk, viszont tudom, hogy a legjobb kezekben vagyok. Ezuton köszönöm ezeknek a barátaimnak, hogy vannak és hogy egy borus napon is adják nekem a nap mámoritó fényét. Köszönöm nektek. És azt is hogy elviseltek, amikor elviselhetetlen vagyok. Ti vagytok és lesztek a biztos pontok az életemben, ti lesztek a hegyoldalon a rózsáim, amit más nem talál meg csak aki nyitott szemmel jár, mert még egy olyan mint ti, nincsenek. Köszönöm nektek.

2010. október 06.

Hát ma nincs igazából semmi érdekes ami ma történt, de azért írok hogy nyoma legyen a mai napomnak. :) Voltam suliba ma, viszont a mai napom már nem volt olyan vészes mint a tegnapi meg azelötti. A suli uncsi volt és ma egész elviselhetö voltam szerintem. Bár volt egy nagy vita az osztályba a tabló képek miatt. De én nem szoltam bele, nem is érdekel... Cirkuszoljanak rajta ha akarnak engem nem izgat. Az benne a poén, hogy ugy cirkuszolnak, hogy még csak nem is tudjuk, hogy hogy fog kinézni a tablónk... Kész vicc az egész, egy nagy hercehurca, aminek semmi értelme sincs.De hát ők tudják, ha nekik ez jó akkor egészségükre. Szoval suliba ez volt egyedül, más nem nagyon történt. Suli után probára kellett mennem. Jó volt a proba nekem nagyon tetszett a tánc amit tanultunk. Bár nekem jol megy, mivel táncos vagyok, ezt a többiekről nem nagyon lehet elmondani... Igy elég érdekes lesz nekik megtanulni. De remélem sikerül nekik is elsajátitani.Dehát ez van.. majd lesz valahogy.
Már jól érzem magam lecsengett bennem a kavarodás ami volt.. azt hiszem. :) Bár nálam is vannak a hangulatingadozások, és ki tudja mikor fog előjönni megint a dilim. De íme.. ez vagyok én :) Baromságokon agyalok és kombinálok minden baromságot. De szerencsére ilyen idiotán is szeretnek az emberek.. persze csak akik fontosak.. mások nem is érdekelnek. :)
Holnap ifos nap lesz és mi csináltunk a kicsiknek feladatot. Szoval holnap nekem meg még három osztálytársamnak nem lesz suli :D yeeeees :D Viszont az a szivás az egészben, hogy a suliban a többieknek is össz-vissz két orájuk lesz megtartva.. na ez a szopacs..-.- De mindegy...jo lesz az :D
Na mára ennyi, majd holnap irok, ha valami érdekes lesz velem :)

Elsö bejegyzésem.

Azt se tudom, hogy hol kezdjem... Leginkább az elején kellene, de nem biztos, hogy az menni fog, ugyanis fogalmam sincs, hogy hol van az eleje. Azért kezdtem blogot irni, mert (bár van kivel megbeszélni minden gondom és bajom) jo kiirni magamból a dolgokat.Kezdem az elejéröl... Sokminden érdekes dolog történt mostanság velem.. Nem tudom, hogy  pontosan miért és hogyan, de olyan dolgok, amik szerintem nem mindenkivel... Érdekes dolgok, amiknek köze sincsen a valós világhoz. Természetfeletti dolgok... legalábbis azt hiszem. Érdekes álmaim voltak, amik addig nem voltak érdekesek, amig meg nem valósultak. Semmi jelentőségük sincs, de mégis emlékeztem rájuk, mikor felkeltem. Érdekes csak akkor kezdett lenni, mikor amit megálmodtam pontosan ugyanugy megtörténtek. Pedig semmi extrák nem voltak ezek az álmok mégis valóra váltak. Ilyen még nem történt velem. Nem is vagyok benne biztos, hogy ennek örülök, sőt elöször meg is rémültem tőle. Aztán rájöttem, hogy ennek biztos oka van. Leglábbis remélem, hogy ha már igy megijesztenek akkor legalább oka van a dolognak. De hál istennek mostanság már nem nagyon vannak ilyen álmaim... Ugyanis ez kb egy-két honapja volt.. De akkor egymás után elég sok.De most abbamaradt... Nem is baj, kell egy kis nyugi.
Egy másik dolog... Van egy nagyon jo barátom, akivel ráadásul nem is ismerjük egymást tul rég óta, és mégis a legjobb barátomnak tartom öt. Nemrég ismertem meg az egyik fellépésem során. Ő is táncos, csakugy mint én. Aztán találkoztunk táncon kívül, és nagyon megszerettem, ugyanis rájöttem, hogy ő ugyanaz mint én, csak épp fiuba. Érdekes.. Ugy érzem mintha ikertesok lennénk... Csak mi nem külsöre hasonlitunk, hanem belsőleg. De ugy nagyon durván. A fogadott testvérem is lett, szoval végre van egy tesom akit szeretek is. :D Szoval örülök, hogy találkoztunk, de nem tartom véletlennek.. ennek valószinüleg igy kellett lennie. :) Sokat voltunk együtt a nyáron és egy két vitát levéve mindig joba voltunk. Megismerkedtem általa nagyon sok emberrel, akiket nagyon szeretek. Ugyhogy nagyon köszönöm neki ezt is. Viszont volt egy fura dolog amit nem is értek, vagyis inkább lehet nem akartam érteni. Amikor megismerkedtem vele volt egy kapcsolata (akkor még nem ismertem a lányt, csak hallottam rola, de igy késöbb hogy már ismerem a lányt egy nagyon kedves és jofej csajnak tartom) ami viszont véget ért nem sokkal utána. Elég csunya vége lett a dolognak. Aztán elkezdtek beszélgetni ismét és joba lettek. Én sokszor mondtam ennek a barátomnak, hogy látszik rajtuk, hogy kellenek egymásnak miért nem jönnek össze ismét. De azt mondta "amit egyszer lezárt nem kezdi ujra". Nem értettem, hogy ezt miért mondja amikor látszott rajtuk, hogy izzik köztük a levegö. Dehát ök tudják. Aztán egyik nap sulibol hazajövet rámentem  facebookra és láttam egy linket. Egy linket amit ez a barátom rakott ki és alatta egy szöveget, hogy bocsánatot kér, és hogy szeretné visszakapni. Nem tudtam hirtelen, hogy köpjek vagy nyeljek. Kicsit letaglozott a dolog. Nem is tudom miért, mert én tényleg azt akartam, hogy ök megint összejöjjenek és tényleg a legjobb barátomnak tartom ezt a fiut és semmi többnek. Szoval hirtelen nem tudtam hova tenni a dolgot... Aztán kiirtam magambol a dolgokat kinnt a városban egy padon, amiböl azt hiszem rájöttem már mi a bajom.. Ezzel a barátommal beszéltem msn-en és észrevette, hogy vlami bajom van. Nem akartam neki elmondani msn-en ezért nem is mondtam, amivel talán kicsit meg is bántottam, hiszem ö elmond mindent nekem. Aztán elment aludni és ugy éreztem járok neki annyival, hogy leirom mi a bajom. Ezért hát leirtam neki azt amit kinnt a városban irtam a padon. Elküldtem és másnap megkaptam az értékelést töle... És mivel mint mondtam ugyanolyan mint én hát rájött belöle, hogy mi is a bajom.. És igaza volt mindenben amit irt... Félek, hogy most , hogy barátnöje van elvesztem kicsit... Megijedtem, hogy már nem lesz rám ideje, hogy már nem fog ugyanugy viszonyulni hozzám..Szoval egyszerüen megijedtem... De erre rájött és megnyugtatott, hogy ilyen elö se fordul.. De erre már akkor rájöttem, mikor megkérdezte, hogy mi a bajom és nem akartam elmondani és az neki fájt.. Ugyhogy igazán nincs mitöl félnem szerintem. Tiszta hülye vagyok... :) 
Na de elég ennyi baromság egy napra :) Majd még jelentkezek.