Vége valaminek... elkezdödik valami új....

Hát már elég rég irtam, de nem volt amiröl irnom lehetett. Most nagyjábol minden rendben van. Viszont itt van az év vége. Véget ér egy ujabb év egy ujabb korszak veszi kezdetét január elsejével. Ez az év nagyon jo volt. Sok uj emberrel ismerkedtem meg, aminek nagyon örülök, mert szeretek uj embereket megismerni. Sok uj barátra tettem szert, aminek mégjobban örülök. Sok érdekes dolog történt velem, voltak amik elszomoritottak voltak amiknek nagyon örültem. Viszont az egyik legjobb évem volt ez azt hiszem. És nagyrészt az uj barátaim miatt. Mert van olyan ember aki miatt sokmindent másként látok, sokban segitett nekem. Köszönöm neki.
Az éven befejeztem szinészi karrierem is mert otthagytam a szinész társulatot. Ezzel lezártam még valamit amit inkább nem részleteznék itt. Szoval a nyáron igy végett vetettem egy két dolognak.

Viszont attol függetlenül ott is voltak szép dolgok, amiket sosem felejtek el, mert sokat tanultam, sokat fejlödtem és persze sokat buliztam azzal a társasággal is akiket nagyon megszeretettem. De egyszerüen már nem ment az, hogy ott legyek. Igy hát befejeztem. Persze a tánc miatt is volt ennek vége mert sokat ütközött a két idöpont. És a tánc már régebb ota az életem része ezért hát tudtam, igy kell döntenem. Nem bántam meg. Nem hiányzik.
Hamár a táncnál tartunk. Az éven is nagyon sok mindent csináltunk. Sok fellépés volt, sok buli, sok tánc. A probák még mindig ugyanolyanok mint voltak, viszont egy ilyen csapatnál ez már igy jo ahogy van. A fellépések száma kicsit csökkent az elözö évekhez képest, de ahol voltunk ott sikert arattunk mint mindig. Persze voltak cirkuszok mint mindig, dehát ez ezzel jár. Ha sokat vagyunk összezárva megesik sajnos. Voltunk Marcaliba, ami a Balaton mellett van. Kétszer is voltunk ott, egyszer fellépni egyszer pedig inkább látogatás céljábol, ugyanis van ott egy másik tánccsoport akikkel tartjuk a kapcsolatot.

Igy hát a tánc is megyeget. BÁr az utobbi idöben már annyira nem. Belefáradtam kicsit ebbe az egészbe. Szeretem a társaságot, de annyira nem hogy az idöt amit kinnt töltök probán semmittevéssel töltsem el. Merthogy itt van a nyakamon az érettségi. Ugyhogy mostanság már nem nagyon járogatok probára. Dehát ezt meg kell érteniük, hogy most a suli a fontosabb.
Viszont még az érettségi messze van. És a nyár is messze van még. De a mostani nyarat sose fogom elfelejteni. Életem legjobb nyara volt. Azt szokták mondani ha valaminek ugy indulsz neki hogy semmi kedved akkor jo lesz. Hát velem pont igy volt. Nem tudtam mit fogok kezdeni nyáron és mégis a legjobbra sikerült. Alig voltam itthon, ha pedig itthon voltam akkor se egyedül. Nagyon jol éreztem magam szinte minden egyes percébe ebben a három honapban. Ismét nagyon sok köze van egy embernek hozzá akinek ismét köszönök mindent. Kicsit bántam akkor , hogy vége van a nyárnak amikor még csak el se kezdödött. MIntha egy perc lett volna az egész három honap. Egy perc amikor minden a helyén van, amikor minden ugy van, ahogy te akarod. Ez volt velem.

SZoval életem legszebb nyara volt és ezt mindenkinek köszönöm aki velem volt a nyáron akár egy perc erejéig is. TÖkéletes volt.
Megcsináltattam a tetoválásomat is, amit már terveztem egy ideje. persze nagy eröfeszitések árán sikerütl csak merthogy félek a tütöl. De legyöztem a felélmem és sikerült.

Nagyon megszerettem, és nem bántam meg egyáltalán. ÉLetem legjobb döntése volt. Magamra varrattam azt ami a legfontosabb az életemben. A zene, az éneklés. Ez az a motivum, amit sosem fogok megbánni, hiszen az életem célja, része. Ezért megérte. Kicsit féltem töle, hogy mi lesz ha nem sikerül, vagy valami baja lesz de hál istennek nem volt vele semmi baj. Mint a nyaram, ez is tökéletes lett.
Két barátommal pedig elkezdtünk "videonaplot" késziteni. Kimentünk az erdöbe és mindenféle hülyeséget felvettünk. Nagyon jol éreztük magunkat nagyon sokat hülyéskedtünk. Igy legalább marad valami amit meg tudunk nézni majd ha öregek leszünk. :) Persze az összes video nagyon jora sikerült. Képeket is készitettünk, amiröl már irtam egy blogot is az elmultakban.
Ami még emlitésre mélto az a szalagavato. Mert mint már emlitettem végzös vagyok, igy tehát a szalagavato is jött. Megcsináltuk. Igen sikerült, bár nagyon féltem töle, hogy nem fog menni. Egyszerüen nem láttam a kiutat az egészböl. Meg voltam gyözödve rola, hogy ez márpedig nem fog menni, hogy egyszerüen nem vagyunk rá képesek. Mert mint minden osztályba nálunk is rendszeresen cirkuszok voltak. Néha már tulságosan is elfajultak a dolgok. De a végére minden sikerült és mindenki megbékélt a másikkal... Legalábbis egy kis idöre. Jo volt igy látni az osztályt. Hogy nem haraggal néz a másikra hanem mosolyog rá. Mégha az a mosoly lehet nem is volt öszinte azért mindenkinek jol esett a másik "közeledése".

Igy hát boldogan telt el a szalagavato napja mindenki számára. A buli ami utána volt az meg fergeteges volt. Harag még csak fel se merült senkiben. Nagyon jol éreztük magunkat. Remélhetöleg a továbbiakban is ilyen lesz az osztály. És nem kapunk hajba megint minden hülyeségen.
Hát nem nagyon történt más ami nagy volumenü lett volna.. azt hiszem. Remélem a következö évem is ilyen jol, söt még jobban fog telni. Érettségi után meg végképp remélem, hogy összejön minden amit szeretnék. Azt gondolom, ha teszek érte, hogy jobb legyen akkor jobb is lesz. Remélem. A szilveszter remélem hogy a legjobb lesz életemben, ugy ahogy a nyaram és az évem. Tuti jo lesz, mert olyan emberekkel leszek akiket szeretek. Persze hiányosság is lesz, de van ami néha fontosabb egy kis idöszakra mint a barátok. És ez teljesen érthetö. De jol van ez igy.
Várom a jövöt, várom mit hoz nekem, várom hogy az álmaimért tehessek valamit...

Mesék márpedig vannak...

Néztem most egy filmet. A cime: A kis hercegnő. Még kiskoromban láttam elöször és utána sajnos nem tudtam a cimét, de tegnap megtudtam. Letöltöttem és megnéztem. És ráébresztett egy-két dologra. Amikor kicsi voltam azt mondtam ez egy nagyon aranyos kis film, tele aranyos kis gyerekekkel. A történet lényegét nem mondom el, de ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg. Szoval még kisebb koromban csak az aranyos kis filmet láttam benne, most hogy megnéztem "felnött" fejjel, kicsit többet látok ebben a filmben.
Az embereknek kell, hogy higgyenek a mesékben, hogy merjenek nagyon álmodni. Kell, mert igy tudnak csak élni. Ezek az álmok visznek minket elöre, teszik szebbé az amugy unalmas, fáraszto hétköznapokat. Álmodunk apro dolgokrol, arrol hogy végre kapunk egy szép mosolyt a kiszemelttöl, vagy hogy épp meglepnek minket egy kis ajándékkal. Álmodunk nagy dolgokrol, arrol, hogy elérjük azt a célt amit kitüztünk magunk elé, arrol hogy táncosok vagy épp hires énekesek leszünk. Álmodunk minden szépröl, hogy felviditsuk magunkat, hogy ne legyen rossz kedvünk. Hamis illuzioba ringatjuk magunkat. De néha ugy érezzük ha másért nem hát a mesékért érdemes élni. Mert bár senki nem meri bevallani mindenki hisz a mesékben. Abban, hogy egyszer minden álma valora válik. Hogy a királyfi fehér lovon jön elviszi a palotába és boldogan élnek még meg nem halnak. Mindenki szeretné. Amikor nézünk egy filmet és a vége happy end mi is ezt szeretnénk. És bár azt mondjuk ez csak film és soha nem történik ilyen az életben, mégis titkon azt reméljük, hogy egyszer talán eljön a mi idönk és velünk is ez történik. Igen még én is néha ilyen illuziokba kergetem magam. Persze mindig tudjuk, hogy ez csak mese, de ezért érdemes élni. Jobbá, elviselhetöbbé teszi életünket.
És ahogy a filmben a kislány mi is elvesztjük a hitünket néha abban, hogy még léteznek mesék. De miután már nem hiszük bennük, rájövünk igy sivár az életünk, unalmasak a mindennapjaink szomoruak a hétvégéink. És ujra hinni kezdünk, bár tudjuk hogy nem szabadna mert az élet sajnos nem mese és nem is arrol szol.
Viszont egy dologban biztos vagyok. Abban, hogy a jo emberek mindig megkapják az ö meséjük végében a happy end-et. Ezért nem féltem barátaim hogy álmodjanak nagyot és hogy higgyenek a mesében. Mert nagyot álmodni szabad, nagyot bukni lehet, de ugy a legszebb az álmok valora válása ha a legaljárol kezded.
Merj hinni a mesékben, mert az álmok csak akkor tudnak valora válni, ha a mesét elkezded álmodni....

........

Az egész életünk arrol szol, hogy egy álarcot viselünk, amit nem merünk ledobni magunkrol. Álarc nélkül esetleg a szüleink láttak minket, de mindenki másnak egy szerepet játszunk. Nem merjük ledobni mert félünk, hogy ami alatta van azt mások nem fogadják el. Sohasem fogjuk megmutatni az igazi arcunkat. Soha. Még ha azt hisszük, hogy ezen valaki vagy valami változtatni fog... hát soha nem fog semmi sem. Belenevetünk olyan emberek arcába, akiket nem is szeretünk igazán, megjátszuk, hogy milyen jo barátok vagyunk, pedig nem gondoljuk is igazán igy. Azt mondjuk, hogy utáljuk a másikat, pedig egyszerüen tudjuk, hogy vagy jobb nálunk vagy tulságosan is hasonlit ránk és nem birjuk elviselni ezt a hasonloságot. Persze kivételek vannak, de sose lesz olyan, hogy ezt az álarcot levennénk. Még magunk elött sem. Hamis álmokba ringatjuk magunkat és hisszük, hogy ezek igazak. Pedig nem. Tudjuk, hogy nem igazak, de egyszerüen a szönyeg alá seperjük ezeket a gondolatokat. Nem hull le az álarc még olyan emberek elött se akivel összekötjük az életünket, akkor se amikor saját magunkat akarjuk adni. Már nem megy. Nem merjük magunkat vállalni.
Amikor egy barát azt mutatja, hogy szeret és mégis nem érdekli, hogy mi történik veled. És tudod, hogy nem érdekled öket annyira amennyire téged érdekelnek, de ugy teszel mintha nem lenne semmi baj. Az arcukba nevetsz és azt mondod semmi baj. Felhivod öket és megkérdezed, hogy csináltok e valamit, de nem érnek rá. De azt mondod semmi gond majd máskor. Megteszed nem egyszer nem kétszer és hiteted magad abba a hitbe, hogy ez csak véletlen. Majd legbelül rájössz, hogy egyszerüen csak nem hivnak már fel. És kezded érteni, hogy miért van szükség az álarcra. Azért, hogy amikor legközelebb találkoztok, ne elsird magad, hanem a szemükbe nevess, hogy ne lássák rajtad, hogy fáj amit tesznek. És nem mondod el nekik, mert tudod, hogy hiábavalo a beszéd. Tudod, hogy nem fog változni. Ami egyszer elromlott már nem fog helyrejönni. Tehetünk ugy, mintha meg se történt volna de a szálka ott marad benned. Nem fogsz ugyanugy állni hozzájuk, mert megtették veled azt, amit barát nem tesz.
És otthon amikor senki sem lát, leveszed a maszkot és önmagad adod magányodban. És irtozatosan fáj az, hogy egyedül érzed magad a világba, mert már a barátaid se azok akiknek megismerted öket. Fáj és már sirsz a tudattol, de egyeszerüen nem tudod abbahagyni. Amikor pedig ismét az utcára lépsz felveszed maszkodat és játszod a szereped. Azt a szerepet amit kiválasztottál magadnak már régesrég.
És hogy mi lesz a vége? Az hogy már nem tudod ezt az álarcot levetni, már azt hiszed ez vagy te. Már nem tudod ki vagy és nem tudod levenni. Rajtad marad, és folyton viselned kell. Nem lesz választásod.
MInden maszk lehull a végén, de neked kell eldöntened, hogy akarod e hogy lehulljon, vagy életed végéig vele együtt akarsz élni...
Én döntöttem. Nem akarom, azt senki se lássa az arcom...

Az édes szülők...

Részlet a könyvemböl:
Sok hiba volt a gyerekkoromban. Elváltak a szüleim anyukámmal élek a mai napig. De ha apukámnál voltam akkor nem kaptam meg az apai szeretetet. Tehát ez hiányzott az életemből. Most így visszagondolva 19 éves fejjel, nem is hiányzott nekem soha a szeretet ennek a fajtája. Mikor apukámnál voltam, csak azt hallgattam h anyukám milyen egy szemétláda. Akkor még nem mertem visszaszólni, amit mostmár bánok, de hát ez betudható annak, hogy még gyerek voltam. Sok fejtörést okozott számomra az, hogy anyukám és apukám miért nincsenek együtt, amikor a barátaim szülei boldogan élnek egy családként. Ma már tudom, hogy így volt a legjobb, sőt talán még jobban is jártunk ezzel mindannyian. Bár a probléma csak az volt, hogy még én a válásból semmit sem érzékeltem addig a testvérem igenis megsínylette a válás következményeit. Sajnos nála ez pszichikai úton jött ki. Akkor még nem volt gond mert kicsi volt. Aztán amikor már nem viszonyult hozzám olyan szeretettel, amilyennel kellett volna a testvére felé, akkor már észrevehetőek voltak a következmények. A testvéremet nálam 3 évvel idősebb. Kiskorunkban még néha játszottunk, de mára ez már megváltozott és alig van egy értelmes szavunk egymáshoz. Sajnálom a dolgot, mert én még titkon bíztam benne, hogy kialakulhat köztünk egy normális testvéri viszony. De úgy látszik ez már soha nem változik. De ne ugorjunk előre. Szóval mindig is jobban szerette apánkat mint anyánkat. Sajnos ő későn jött rá arra amire én –bár fiatalabb vagyok – már rég rájöttem. Apánkat egyáltalán nem érdekeltük soha. Se egy ajándék se egy üdvözlőlap se semmi. Még csak egy telefonhívást se kaptunk tőle soha sem karácsonyra sem születésnapra sem névnapra. Engem bevallom nagyon sokáig lelkileg megviselt ez a dolog. Nem tudtam felfogni azt, hogy aki a saját vérem még csak nem is érdeklődik irántunk. Fájt. Nagyon is fájt, és minden évben reméltem, hogy talán most, talán ebben az évben még is megjön az esze és legalább egy sms-t küld, hogy boldog születésnapot. De sosem jött az sms. Ez eléggé bántott és lelkileg megtört. Ma már hál’ istennek nem várom az sms-t, sőt ha jönne még csak meg sem nézném, ugyanis nem vagyok rá kíváncsi. Már Dave sem várja azt, hogy egyszer megcsörren a telefon és a vonal túlsó végén talán az apja hangját hallja meg. Már nem. Pedig ő tovább várta a hívásokat mint én. De elmúlt. Mint minden az életben ez az érzés is elmúlt. És a várakozás helyét ma már a gyűlölet vette át. Nem is meglepő. Szóval nálunk a család fogalma nem az apa, anya és gyerekek, hanem anya a bátyám és én tesszük ki. Mintha nem is létezne az az ember, akit apának kellene hívnunk. Leglábbis nálam nem létezik. Kivívta ezt az érzést nálam és nem is bánom valahogy. Így hát apukám nincs. És bár csonka családban nevelkedtem én így is nagyon jól érzem magam. Anyukám mindent megadott nekünk ami csak tőle tellett. Nála jobb anyát el se tudok képzelni. Ha kellett valami nekem mert a többi lánynak is volt a suliban akkor megkaptam, bár lehet ezért anyukámnak nem jutott arra amit magának meg szeretett volna venni. Tisztelem őt. Tisztelem, mert felnevelt két gyereket úgy, hogy semmiben sem szenvedtünk hiányt. Felnézek rá, mert mindig mi voltunk az elsők az életében. Előrébb valók voltunk, mint az udvarlói, mint bármely más ember. Nem tudom, hogy hogy fogom ezt neki valaha is megköszönni. Talán majd egyszer sikerül, bár ekkora áldozatot soha sem fogok tudni adni neki, mint amit Ő adott nekünk.

Szeretnék szeretni,
Szeretnék ölelni,
Szeretnék mélyen a szemébe nézni,
Szeretnék a fülébe suttogni.

Akarnám szeretni,
Akarnám ölelni,
Akarnék a szemébe nézni,
Akarnék a fülébe suttogni.

Nem lehet mert nincs itt velem,
Nem lehet mert nem fogja kezem,
Nem lehet mert ö mást szeret,
Nem lehet mert mindez csak képzelet.

Szeretném ha itt lenne velem,
Szeretném ha fogná két kezem,
Szeretném ha a szemembe nézne,
Szeretném ha örökre enyém lenne.

tánc...

"Az emberi természeten kívül egyetlen más élőlény sincs birtokában a testet hangokra mozgató érzés parancsának. Ezt a a ringató parancsot ritmusnak nevezzük, s azt a parancsot, mely a magas és mély hangok összefonódását kormányozza: harmóniának. Ezek együtt pedig a táncot teremtik meg." (Platon)

Igen a test és lélek együtt való mozgása... ez a tánc. Olyan ember nincs aki ne szeretne táncolni. Sokan mondják: én nem szeretek táncolni. És igen.. én is közéjük tartozok pedig 16 éve néptáncolok. De olyan ember nincs aki ha meghall egy ismerös számot otthon egyedül ne kezdene el ösztönösen mozogni rá. Még ha esetlen is a mozgás, de mégis mozog rá valamit. EZ a természetes. Hiszem a ritmus mindenkinek a vérében van, még ha valakinek nem is épp a legjobb módon. De mindenki érzi zene hatalmát már akkor amikor megszolal egy zene. A zenéröl már irtam nektek tudjátok, hogy rám pl. milyen hatással van. Szerintem sokmindenkivel igy van ez.
A táncnak sok fajtája van. Van néptánc, modern tánc, latin táncok stb. Sokminden. Minden táncnak megvan a saját kis jellege. A néptánc megmutatja a különbözö népek táncait, ami nagyon érdekes tud lenni, különbözö jellegük miatt. Vannak a latin táncok, amiket én személy szerint az erotikához kötök kicsit. Nem tudom miért. Talán azért mert ezeket a táncokat általában a tulfütött mozdulatok és érzelmek jellemzik. Itt nem kell koreográfia, csak a saját érzelmeid. Az érzéseket egyszerüen át kell élni, hagyni, hogy szétáradjon benned és ezt fejezik ki mozdulataid.
Tánccal mindent el lehet mondani. Ha valaki dühös, ha valaki boldog, ha valaki szerelmes. Mindent. Az érzéseket fejezik ki. Ha mérges vagy leeresztheted a gözt egy tánc közben, hiszen ha táncolsz a világ már ott sincs. Csak te és a zene. A tánc minden amibe az ember megtalálhatja az örömét. Nincs olyan ember aki ne tudna táncolni. Csak van aki jobban táncol van aki nem annyira jol. De olyan ember nincs aki ne tudna egy kicsit is mozogni egy ütemre.
Azt hiszem megprobáltam leirni számomra mit jelent a tánc.
"Tánc az, amikor az ember nem gondolkodik, csak megy a szive után, elfelejti gondjait és mindent megtehet amit amugy sose merne megtenni. Tánc az amikor csak mozogsz és nem gondolkodsz, amikor a tiéd a világ, amikor már nem kell min gondolkozz. Táncolj hát porcikád minden erejével, táncolj szivvel és lélekkel." by: én

Kezd széthullni a világom. Mindig azt hittem, hogy minden rosszbol ki lehet lábalni... De kezdem ugy érezni h ebböl már nem.. Hogy ez már igy marad nem változik vagy ha igen akkor csak rosszabb lesz. Nem akarom ezt. Rossz érzés. Azt érzem, hogy pont akiknek a legjobban szeretnie kellene az nem szeret. Nem értem. Nem értem azt, hogy hogy lehet velem ilyen. Fáj. A boldogság mint fogalom már rég nincs benne a szotáramban. Már rég kitöröltem. vagyis nem is kitöröltem csak mivel sokáig nem láttam még a hirét sem ezért egyszerüen elfelejtettem. Fura, de már nem is emlékszek milyen is az. Legutoljára szerintem kb 10 éve hallottam rola. Azota semmi. A nagy semmi van, boldogság nincs. Dehát ez van, valakinek már csak ez jár. A fájdalom, az üresség, a rideg valoság. Ahol már az ember nem hisz az álmokban és nem várja a happy end-et, tudja hogy olyan nem is létezik. Butának tartja azt az embert, aki még hinni probál a mesékben. Már én is ilyen vagyok. De egyszerüen már nem megy a hit, a remény. MIután abszolut látom, hogy a világom szétesik, már nem is hiszem, hogy ujra össze fog tudni állni. A kép leesik, darabokra hullik szét probáltam már összerakni de nem sikerült. Felszedtem egy egy darabot és mikor már kezdett épp összeállni megint visszahullott a földre. Mikor már sokadszorra ejtettem le már nem nyultam utána. Hagytam had maradjon a földön széthullva, ugy hogy senki sem szedi fel. Már nem zavar hogy ott van. Már megszoktam. Aztán ez a kép idövel már beolvad a környezetbe és megszoktam, hogy mindig ott van. Rossz, mert látom, hogy szebb is lehetne, de tudom, hogy hiába veszem fel, ujra el fog törni és darabokra zuzodik ismét. Ujra és ujra és ujra. Csakhogy már nincs eröm sokadjára átélni ezt a törést. Ezért hagyom. Had legyen ott.
Széttörik egy kép, széttörik egy élet, addig szép a kép még nem törik meg az élet...

Szerelem...

Amikor kicsik vagyunk anyukánk olvas nekünk meséket, amibe szinte mindig az van, hogy a hercegnőért eljön a szöke herceg, elviszi magával és boldogan élnek amig meg nem halnak. Amikor kicsi voltam talán még el is hittem ezeket a meséket. Aztán amikor nagyobb lettem néztem a filmeket, amibe mindig minden happy end-del végzödik. A legcsunyább csaj összejön a legjobb pasival vagy épp forditva. Mindig megkapják azt amit szeretnének, azt akit szeretnének. Csakhogy a valoságban nem igy van. Legalábbis a legtöbb emberrel nem. A sors mindig ugy hozza, hogy nem kapjuk meg azt a személyt akit szeretnénk. Persze van kivétel és szerintem ezek az emberek hálát adhatnak az égnek, hogy van mellettük egy ember akit szerethetnek és aki szereti öket. A valoságban nagyon sok ember soha nem találja meg azt az embert, akivel öszintén beszélhet mindenröl a bizalmába fogadja és kölcsönösen elfogadják egymást olyannak amilyenek. Amikor megtalálják a rozsaszin ködös idöszakot egy emberben.
Hát én pont az ellentéte vagyok ezeknek az embereknek. Soha nem voltam szerelmes. Soha senkit nem szerettem még szerelemmel és engem sem szeretett még senki sem. Kicsit rossz érzés... Rossz mert amikor szükségem van valakire akihez odabujhatnék nincs mellettem senki. Rossz mert amikor valakit egyszerüen meg szeretnék csokolni nincs ott senki. Nálam a mesék világa már hamar eloszlott, hamar megtanultam azt, hogy sosem szabad a mesékben hinni, mert a szöke herceg fehér lovon nem fog eljönni hozzám soha. Egyszerüen igy raktak össze. Nem hinném, hogy valaha megtalálom azt az embert akit ugy hivnak hogy a nagy Ő. Lemondtam rola és már nem remélek.. Nem remélek, mert remélni a naiv ember remél, hinni a templomba kell. Szoval tudom, hogy nem találom meg soha, de nem izgat. Ezt dobta a gép, ezt rendeltette el a sors.
Viszont irigylem azokat az embereket, akik egymásra találnak és pár veszekedést kivéve boldogságban élnek az életük végéig. Jo nekik. Örülök, hogy vannak ilyen emberek, és boldogok. Nem is kell nekik más, csak hogy a párjukkal legyenek boldogságban, egészségben.
Viszont az a szerelem legfájobb része mikor az ember reménytelenül szerelmes. Hála istennek én még sosem éreztem azt, hogy szerelmes lennék valakibe max csak tetszett nagyon valaki. Viszont láttam már azt, hogy valaki szerelmes és tudja, sosem kaphatja meg azt az embert akit szeret. Fájó még csak a gondolat is. Amikor tudjuk, hogy nekünk rendelte a sors azt az embert, de mégse kaphatjuk meg. De sajnos ez is megesik.
Nekem a szerelem egy távoli müfaj, nem is nagyon tudok rola irni, mert az ember saját érzéseit tudja leirni a legjobban, viszont mivel nekem az életemböl ez kimaradt hát csak azt tudom leirni milyen rossz érzés tud az lenni, ha nem érzed azt a bizonyos repkedö pillangokat a gyomrodban soha. Mikor nem vagy boldog. És hogy mit is hivunk szerelemnek? Nem tudom. Azt hiszem nem is akarom tudni. Nem akarok szerelmes lenni, nem akarom, hogy valakibe annyira bizzak, annyira szeressen, hogy utána féljek töle megválni mert talán ellenem fordit valamit. Nem akarok szerelmes lenni, mert nem akarom, hogy fájjon a vége. Nem akarok sirni senki miatt. Nem akarok szeretni senkit sem...

Nézd! Ez a természet....

Volt már olyan érzésetek, mikor ugy éreztétek semmi sem jo nektek? Mikor rátokjön egy érzés és egyik pillanatrol a másikra egyszerüen élni nincs kedvetek? Nekem vannak ilyen pillanataim. Ilyenkor semmi sem jo... minden idegesit, minden baj, semmi sem jo nekem. Ilyenkor nem szeretem magam. Hogy miért nem? Mert van mikor megbántok embereket ebben az állapotomban. Olyanokat akiket szeretek, olyanokat akiket nem szeretek, teljesen mindegy mindenkit aki a szemem elé kerül. Nem jo ez igy. Nem akarom, hogy ez az érzés rám törjön még sokszor, mert nem jo.
Néha ürességet érzek magamban. Olyasfajta ürességet amikor akárki akármit is szol, akármit is csinál nem érdekel. Nem reagálok semmire. Nem tudom mi folyik körülöttem, csak élek, bár olyan vagyok mint egy hallott. Válaszolok, de válaszaim nem válaszhoz méltok. Ilyenkor mindig mindenkinek az a baja, hogy mi van velem nem vagyok önmagam, vagy épp miért haragszok rá, hogy nem szolok hozzá. Semmi bajom. Csak egyszerüen ezeken a napokon nem élek, létem egyszerü tudat, de nem élet.

Ma kinnt álltam az esöben az udvaron és az egyik rózsához odahajoltam, meg akartam fogni szirmát de a rózsa széthullott... csodaszép látvány volt... De ugy érzem kicsit hasonlit az én életemre. Azt mutatja, hogy minden rendben, de ha valakinek van mersze hozzányulni rájön, hogy egyszerüen szétesik a kezei között. Kicsit furcsa ez, mert a látszat ugyebár csal, de megadja a reményt, hogy ott van és csodaszép. Pedig nem. Széthulloban van és még csak észre sem veszzük.
A földön a fák lombjainak levelei vannak elhullva, megsárgulva. Ilyenkor gyönyörüek a hegyek a város. MIndenhol levelek. És ahogy megyek hullanak elém a sárga levelek hangtalanul, puhán. Ahogy leérnek a talajra megpihennek és többé nem mozdulnak. Egyszer fennt a magasban egyszer pedig a földön meghalva. Ez az élet rendje. De a lehullott levelek helyett majd nö másik. Ami bár nem lesz ugyanolyan a látszatot megadja, hogy mégis ugyanaz maradt minden.
Az esö is esett ma...Néha idegesit az esö, de ma nem. Ma csak néztem az esöcseppeket ahogy lehullottak a földre, ahol már ugyancsak tiszta viz volt minden. Az esöcseppek leestek egymás után és a mélyedésekben pocsolyát hagyva megálltak. Ahogy ujabb cseppek estek bele a vizen vizgyürük jelentek meg.. Amik szépen lassan eltüntek egymás után. Igy jönnek az emberek az életünkbe. Megjelennek egymás után utána szépen lassan eltünnek. Persze a pocsolya mindig ott marad egyedül viszont a vizgyürük eltünnek. Persze vannak vizgyürük, amik bár eltünnek, ott vannak bennünk... Beleestek a mi kis világunkba és ott is maradnak. Nem folynak ki egy repedésen sem mint a többi kis vizcsepp. Ök már ott maradnak örökre.

"Az élet nem arrol szol, hogy a vihar elmulását várjuk, hanem hogy megtanuljunk táncolni az esöben."

Képzeletben szállok a sasok szárnyán, akik olyan szabadok, mint soha senki nem lesz a világban. Szállnak akkor amikor ök akarnak, ha nem hát leszállnak és a földön éllnek. Szeretnék én is repülni, és szabadnak lenni, hogy soha senki ne bántson, soha senki ne mondja meg mit kell tennem, soha nem kell senkinek megfelelnem, soha senkit ne kelljen szeretnem, soha semmit sem kell csinálnom.

Nem akarok korlátok között élni... Nem akarom, hogy megmondják mit kell tennem, amikor én nem azt akarom csinálni. Nem akarom, hogy szárnyaimat lefogják és ne engedjék el. Nem akarom, hogy törött szárnnyal a földön kelljen élnem örök korlátok között. Nem akarom. Szállni... Szállni a levegöben, a világgal szemben, a korlátok nélküli világban, ahol azt a világot teremtem meg magamnak amit csak akarok, ahol minden az én ínyem szerint történik és senki sem szab korlátokat nekem. Ez kell. Semmi más. Nem kell semmi más, csak szabadság. Nem kellenek érzések, gondolatok, csak szállni akarok a semmiben. Ez az ami éltetne. A semmi tudata, a szabadság. Fáj a tudat, hogy soha nem kaphatom meg mert mindig lesz ki korlátok közé kényszerít. Nem akarom. Fáj. Sírok. Miért nem élhetek ugy, ahogy én én akarok. Bárcsak a semmiben élnék. De nem tudok. Ha megtehetném most is ott lennék és csak élnék. Semmi nélkül. Nem fájna az emberek bántalmazása, nem fájna a tudat, hogy máshogy is csinálhatnám csak nem merem, nem fájna a szerelem, nem fájna a magány, a csalodás, a bánat, az élet, a halál.
Szeretnék repülni. A semmi szárnyán szárnyalni. A fényben és az éjben szárnyalni a semmi felé, nem tudva épp hova tartok, de ezt tartani a világ legszebb dolgának. Hinni abban, hogy jobb dologban nem is lehet részem. Remélni, hogy nem lesz rosszabb soha. De se nem hiszek se nem remélek már semmiben. Tudok. Tudom azt, hogy nem fog változni az élet. És örök korlátok között élhetem le életem. Mert hiába minden az élet korlátait nem lehet ledönteni.

A falak amik körbe vesznek csak nönek és nem tudnak ledölni. Nem tudom öket kidönteni helyükröl, nem tudom öket lerombolni. ÉS egyre csak nönek és nönek, egyre csak közelednek és közelednek. Félek össze fognak nyomni mielött még találnék valami kijárat félét belöle. Nem hiszem és nem remélem, hogy valaha is ki tudok belöle jutni. Tudom, hogy ott fogok állni és várni, hogy a fal egyre közelebb jöjjön és végleg összenyomjon. De lehet, hogy az lesz a legjobb ha egyszerüen várok és várok. Nem teszek semmit csak várok és nézem ahogy közelednek felém majd végül egyszerüen összenyomnak. Igen... Ez lesz a legjobb nekem...Már nincs mi tüz éltet, már nincs hitem és reményem és nem is akarom. A tüz kialudt és bár parázslik a sas már nem tud kirepülni törött szárnyaival a két fal közül....

a zene az kell....

Ülök itthon és zenét hallgatok... Zenét. Becsukom szemem ugy irom ezt a bejegyzést a zene átjárja a testem a lelkem és rájövök, hogy mi mindent jelent nekem a zene. El se tudom mondani mi minden számomra a zene. Élet, halál, boldogság, szomoruság, fájdalom, emlékek. Mindegyikhez köt valami,de ha mégsem akkor is tudom, valamit fog jelenti számomra. Valaki azért szeret számokat, mert jol hangzanak, valaki azért mert sokat mondanak, vagy épp semmit. Én nem azt nézem, hogy mit mondanak, hogy mit akarnak jelenteni, hogy hogy hangzanak. Nem. Én azt, hogy mi köt hozzá. Ha egy szép emlék, akkor millioszor végighallgatom akár ezerszer is egymás után, ugy hogy nem unom meg. Ha rossz emlékek füznek hozzá, akkor hallani sem akarom öket többet. A zene az a dolog a földön ami a legsokszínübb.

Minden megtalálható benne. Érzelem, élettapasztalat, álmok, valoság. A zene az amibe az ember azt képzel amit akar. Az álmok születhetnek alvás közben de az én álmaim a zene hallgatása közbe születnek.
Hallgatom Adam Lambert-Mad word cimü számát és nem tudom abbahagyni... MInt a drog átjárja testem és ugy érzem még ezerszer meg kell hallgatnom. Maga köré csavart, el vette az eszem nem enged el. Érzem minden porcikámban a zene erejét ahogy behatol a lelkem mélyébe, az agyamba, ami nem tud már gondolkodni, mert már csak a dallamra figyel. Fura egy dolog ez de mindenkiböl mást hoz ki egy egy dal. A zene meg mutatja nekünk, hogy ha eltévedünk, hol van a kivezetö ut a sötétségböl, ha nem tudjuk mit tegyünk segit rajtunk, ha fáj valami a szivünkbe enyhitheti, a szenvedélyt életre keltheti, elmondhat olyat amit mi már nem merünk elmondani, átsegit bajunkon, megnyugtat vagy épp feltüzel.

Vannak emlékek amiket felszinre hoznak dalok, és néha fáj az a dal, de emlékeztet az életem apro dolgaira, amik valaha fontosak voltak számomra. Szeretek gondolni dalokra amikre nagyokat buliztam és jokat táncoltam. Vannak dalok amikröl emberek jutnak eszembe.. ez ennek a barátomnak az pedig annak a barátomnak egy kedvenc száma. És bár én lehet nem szeretem, de jo hallani öket, mert rájuk emlékeztetnek. Vannak egyszerüen olyan számok, amiket énekelni szeretek, szeretem hallani azt ahogy épp éneklem a gép elött ülve.
De a lényeg, hogy a zenének gyogyito hatása van... mind a lélekre, mind a testre. Ha valaki egyszer meghallotta a zene hangját és a lelkébe tudja fogadni azt, az megérti a zene szépségét és soha többet nem tudja elengedni. Akárhogy is akarja majd, a zene örök és halhatatlan. Rossz zene nincs, csak épp még nem füz hozzá semmi emlék. A zene a fény az életben és sosem szabad engedni kialudni.
http://www.youtube.com/watch?v=ZxGd0g-wpXA">

Nem tudom....

Gondolkodtam...És arra jutottam, hogy nem tudom... Hogy mit nem tudok? Magam se tudom... Nem tudom, hogy az ég miért kék, hogy a fű miért zöld, hogy az emberek miért ilyenek vagy miért nem olyanok, hogy a nap miért forró, hogy a jég miért épp hideg, hogy a tárgyakat amiket a nevükön szólítunk miért épp igy hívjuk. Semmit sem tudok és ez félelemmel tölt el azt hiszem...Félek.. azért félek, mert nem tudom, igy hogy lesz a holnapom, hogy lesz a jövőm, hogy lesz az életem. Persze megvannak az álmaim, tudom mit akarok kezdeni az életemmel, de az hogy hogyan induljak el még számomra is rejtély. Meg hogy egyáltalán sikerülni fog-e vagy sem. És ha nem akkor mit fogok csinálni? Sajnos nincs B tervem amit ha elöszedek meg van hogy mi lesz majd ha nem jön be az álmom. Nem tudom. Semmit sem tudok. Ez igy nincs jol.
És hogy még mi a bajom? Hát ezt se tudom megmondani. NÉha van egy olyan rossz, sötét hangulatom, amikor nem tudom miért vagy mitől de még az élettől is elmegy a kedvem. Ilyenkor mindig azt gondolom azért van, mert valami rossz fog történni velem. Párszor be is jött már ezért ilyenkor általában meg is ilyedek. Ez van most is. Félek. Félek, hogy megint valami rossz dolog fog történni. De én ezt nem akarom. Nem akarom, hogy valami fájjon, hogy valami rosszul essen, hogy valakit megbántsak. Nem akarok semmi rosszat. De akkor miért? Akkor miért van ez a rossz érzés megint bennem? Nem tudom. A válaszom megint ez ...: nem tudom. Semmit sem tudok, semmit... Akkor minek vagyok egyáltalán? Néha azt gondolom azt se tudom már ki vagyok...És felteszem a kérdést: Ki vagyok én? A válasz:..... nem tudom....

Lillás, Mátés, erdős, őszes...

Ma kimentünk az erdöbe Lilla apukájával, Mátéval meg persze Lillával és a kicsi Carloskával.Elindultunk ugy, hogy nem tudtuk pontosan hová megyünk. Odaértünk és elkezdtünk befelé sétálni az erdőbe. Lilla apukája hamar elhagyott minket, de mi nem estünk pánikba hiszen az ut csak egyfelé ment :D Igy hát mentünk és mentünk és közbe csináltunk egy csomo képet. Igazábol azért mentünk ki az erdöbe, hogy képeket készitsünk csakhogy a fényképező nem működött. Ezért elkezdtünk csinálni fotokat telefonnal. Lemaradtunk nagyon, de nem zavartattuk magunkat sétáltunk nyugodtan a szép őszi erdöben. A levelek le voltak hullva a földre és szép sárgás barnás szönyeget raktak elénk. Nagyon szép volt az erdő így, föleg két baráttal mellettem. A képek nagyon jok lettek ahhoz képest, hogy kerülgetni kellett a sártengereket. De nagyon jol sikerültek. MIkor végre megtaláltuk Lilla apukáját egy tisztást is találtunk. Elkezdtünk ismét képeket csinálni. Majd kigondoltam h csináljunk videot. Elöször még nem volt olyan vicces aztán elkezdtünk beindulni. A hülyegyerekek elöjöttek belölünk és irto nagy baromságokat müveltünk ott hárman. Carloska szegényke azt se tudta, hogy mit csinálunk. Nagyon jol érezte magát ő is. Nagyon élvezte a friss levegőt meg a csodaszép tájat és a lehullott faleveleket. Minden csodaszép volt körülöttünk. A videon sok mindent csinálunk. (sajna most nem tudok de ki fogom rakni a vidit. azt látni kell mindenkinek XD ) Szoval elvoltunk mi a csodaszép erdőben, ami néha varázslatos néha őszies néha meg Idegleléses volt számunkra. Eszmétletlen jol éreztük magunkat, de sajnos ennek a napnak is vége kellett hogy szakadjon, ugyanis kezdett ránkesteledni. Ezért elindultunk visszafelé kicsit fáradtan már. Ez az a fáradtság volt, amikor nagyon jol érzi magát az ember és kellemesen fárad el. Nagyon jol éreztem magam és szerintem ezt Lilla és Máté nevében is mondhatom. Csodálatos nap volt. Barátokkal lenni, belefáradni, és visszagondolni arra, hogy ennél jobban nem is tölthettem volna ezt a délutánt és hogy nem is kellett ennél több.
Persze azért eszembe jutott, hogy van még egy ember, akivel még jobb lett volna az egész de ő most az álmát valositja meg. És ez igy van jol. Szoval igy telt a mai napom. És még mielött elfelejtem lementünk LIllával az állomásra Lóri elé.. ment a főváros messzeségébe.
Tehát ez volt a mai napom. Kicsit őszies, kicsit Lillás, kicsit Mátés, kicsit Carloskás, kicsit erdős és kicsit hiányzós. De örültem, hogy ma visszamehettünk kicsit gyerekekbe és játszhattunk az a csodaszép varázslatos "az éppen amit kitalálunk" erdőbe.

Ha valakit szeretünk el kell engedni....

Azt szokták mondani, hogy akit szeretünk azt el kell engedni... Hát én van akit nagyon szeretek, mégpedig a fogadott bátyámat, aki most elindul a nagyvilágba, hogy megvalósítsa az álmát. Nagyon örülök neki, hogy van ennyi ereje elindulni és én mindig mindenben támogatni fogom még akkor is ha ez nekem nagyon rossz érzés. De tudom, hogy neki ezt kell tennie, mert én se tennék máshogy. Az az álma, hogy táncos legyen. És amit ő is nagyon jol tud, hogy vannak nála százszor jobbak, de a munka mindig meghozza gyümölcsét és ha egyszer egy másik kisfiu is táncos akar lenni és azt mondják, hogy "van nálad százszor jobb" akkor már az én bátyámra fognak gondolni. Mert ő már százszor jobb lesz. Tudom, hogy nem fogja feladni, ha elsőre nem is sikerül neki. Mert a jó dolgokhoz idő és nagyon sok belefektetett munka kell. Tudom, hogy egyszer eljön az Ő ideje és akkor minden álma valóra válik és ő lesz a legboldogabb a világon. Nem remélem... Tudom. Mert igenis a jó emberek megkapják amit kívánnak.. főleg ha ezt 22:22, vagy 00:00-kor teszik :D Ugyhogy ez igy is lesz. És kicsit fájó elengedni, de el kell engednem nekem is és a többi barátjának is mert egyszer ők is ezt fogják tenni. És nekik is nehéz lesz megtenni az első lépést, de ha arra gondolnak, hogy előtte már megtette egy barát, akkor sokkal könnyebb lesz nekik is. És nem arra akarok gondolni, hogy most milyen távol lesz tölem - és attol függetlenül mégis közel - hanem arra, hogy azért ment hogy megvalosuljon az álma. Egyszer talán én is elindulok ezen az úton, de amíg nem addig őt biztatom, hogy soha de soha ne adja fel az álmait, akármilyen akadályba is ütközik. Mert én tudom, hogy mindenre képes, ha nagyon akarja, csak sosem szabad feladnia.
Szoval ezuton is nagyon nagyon sok sikert kívánok neki a céljai megvalósitásához. Remélem minden össze jön neki az életben amit eltervezett. Kéz és lábtörést a nagybetűs ÉLET-hez Lóri.

"Ha az embernek világos célja van, még a legmostohább úton is haladni fog. Ha az embernek nincs célja, még a legsimább úton sem jut el sehova."
Thomas Carlyle

betegség? ... csak azt ne....

Ülök itthon a szobámba és megy a Life Network a tv-ben. Éppen egy sellőszindrómás lány van benne. Rossz még a tv-t is nézni így, mert szörnyű dolognak tartom azt, hogy valaki így él. Hogy nem tud normális életet élni. Mert hiába mondják azt h a beteg emberek is normális életet tudnak élni, ezt nem hiszem el. Mert nap mint nap látom azt, hogy egy szellemileg vagy testileg fogyatékos embert kinevetnek mások. Rossz érzéssel tölt el, mert olyannal bántani valakit amiről nem tehet, ez a világ legszemetebb dolga. És persze ezzel saját magát alacsonyítja le, de akkor is én érzem kellemetlenül magam amikor a mellettem jövő emberek közül valamelyik megszól egy ilyen embert. Felháborító az a tény, hogy a mai társadalom még mindig nem tudja úgy elfogadni az ilyen embereket, amilyenek. És tudom azt is, hogy nagyon nehéz ilyen betegségekkel együtt élni. Az ilyen emberek sajnos általában korán meghalnak. És bár sajnálom őket, az is igaz, hogy az nem élet, ahol az ember szinte semmit sem tud megtenni. És mégis van ezekben az emberekben annyi erő és kitartás, hogy azt mondják "igen én megkaptam a lehetőséget, hogy éljek", bezzeg más csak úgy eldobja az életét. Tisztelem ezeket az embereket, mert örülni tudnak a kicsinek is, annak ami más "normális" embernek már nem öröm csak természetes dolog. Nagyon sok beteg ember van a földön, testileg vagy szellemileg visszamaradott, fogyatékos. De én ezért senkit sem bántok, mert lehet még nekem is olyan gyerekem.
Saját tapasztalat volt, amikor a tánccsoportommal, akikkel táncolok Angliába voltunk fellépni. Nagyon sok helyen voltunk táncolni, iskolákba (középsuli, általános) ovodákba. Egyik nap fellépni mentünk és nem is sejtettük, hogy egy speciális iskolába megyünk. A speciális szó alatt a nálunk kisegítő néven ismert, fogyatékkal élőket segítő iskolára gondolok. Szoval egy ilyen helyen kellett fellépnünk. Amikor beléptünk az ajtón és megláttuk a gyerekeket a tanárok csak annyit kértek, hogy ne sírjunk, vagy ha igen akkor a gyerekek ne lássák. Ugyanis ők elfogadták magukat ilyennek és lekezelő számukra ha valaki így nyilvánul meg feléjük. Így hát végig kellett táncolnunk repertoárunkat beteg gyerekek előtt. Olyan gyerekek előtt, akik között olyan is volt, aki még csak járni sem tudott. És mi ott táncoltunk. Nagyon rosszul éreztük magunkat, mert mit érezhet a kisfiu vagy kislány amikor mi épp táncolunk, ő meg még csak felállni sem tud a kerekesszékből. De megnyugtatott minket a tanár, hogy ő örül annak, hogy él és hogy láthatott minket táncolni. Így hát mi is "boldogok" voltunk, hogy ez neki nem okozott fájdalmat.
Úgy éreztem ezt le kell irnom, mert ez a gondolat sokat foglalkoztat engem. Az egészből csak annyit akartam, hogy máshogy kellene hozzáállni a társadalomnak ezekhez az emberekhez, mert ők is érző lények csakúgy mint mi.

Köszönöm (L)

Hát hol is kezdjem.. Most volt a hétvégén a szülinapom szoval már tiszta öreg vagyok (19). :P Ami a legjobb volt a szülinapomban, hogy kaptam egy meglepetésbulit, azokkal akiket nagyon szeretek. Mindenki aki számít nekem ott volt és ahogy beléptem az ajtón ott álltak egy csoportba és néztek rám és boldog szülinapot kívántak. Soha életemben nem kaptam ennél szebb ajándékot és nem is fogok ebben biztos vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy lesznek olyan barátaim, akiknek ilyen fontos vagyok, hogy a hátam mögött megszervezték ezt az egészet. Azt az arcot amit akkor vágtam szerintem látnom kellett volna mindenkinek mert ennyire még életemben nem lepődtem meg. Ezért rakok egy képet az arcomról, szerintem látjátok ti is, hogy a meglepetéstől a boldogságtól való sirásig minden van rajta. Köszönök mindent nektek azzal, hogy ott voltatok és név szerint: Erika, Betti, Réka, Vivi, Livi, Kokusz és Szandi is. És bár nem tudtak eljönni de voltak még ketten akiknek köszönöm hogy gondoltak rám: Dávid és Réka. És nem véletlenül hagytam ki a három legfontosabb embert mert nekik külön köszönet jár és "hálám üldözni fog" titeket ezért. Köszönöm nektek azt h ennyire fontos vagyok nektek, hogy ennyi mindent megtettetek miattam, hogy ennyi dolgoztatok az én bulimért és azt hogy összehívtátok a legfontosabb embereket, azokat akiket szeretek. Szóval köszönöm nektek LÓRI, MÁTÉ és LILLA!!!!  Sose lesz szebb szülinapom. Remélem azért nem haragszik egyikük sem azért hogy az volt az első szavam a meglepettségtől, hogy bemutattam és egy "ti majmok, kapjátok be" mondattal inditottam, de sose kaptam még ilyen szép ajándékot. Hozzáteszem még, hogy köszönöm az ajándékokat is amiket kaptam tőletek és Livinek azt, hogy hajnalig sütötte nekem a tortát ami mellesleg nagyon fincsi volt! :) Köszönöm ezért mindenkinek aki ott volt. Szeretlek titeket.
Ez mind péntek volt és szombaton is hajnalba. Én szombaton még hivatalos voltam még egy buliba de oda nem volt tul sok kedvem menni, nem csak a fáradtság miatt, hanem a társaság se volt a kedvemre való. Ez egy táncos buli volt, az a csoport csinálta ahol táncolok. Elmentem és ott is volt egy-két ember aki nem felejtette el, hogy nekem szülinapom van. Szoval ezt nekik köszönöm!! Viszont sajnos volt olyan is akinek még csak eszébe sem jutott ami nagyon szarul esett. De hát ez van nem is nagyon érdekel azok után h mit kaptam én ajándékba azoktol akiknek tényleg fontos vagyok. Igy megvolt ott is a pofavizit de le is léptünk hamar. Fáradt is voltam meg kedvem se volt ehhez az egészhez így. Szoval igy telt a hétvégém, az egyik legjobb hétvégém.
És igy a végére egy kis vers (saját) : 

Elszállok a földről fel az égbe,
Lenézek az égből, le a földre.
Látom az emberek hogyan élnek,
Érzem szomorúságukat, félelmeiket.

Rossz érzéssel tölt el, hogy ez a világ,
Hogy semmi jót nem kapsz, hiába is várnád.
Hogy pont az adja a legnagyobb pofont neked,
Akitől kellene  kapnod a legtöbb szeretetet.

Nem bírok így élni, érzem elhagy erőm,
Fáj a szívem hiába van sok időm.
Mert rossz az, hogy pont az bánt engem?
Kit a legjobban kellene szeretnem.

És még mindig fentről nézek le a földre,
Odajön egy angyal hozzám a felhőkre.
Leül mellém és megfogja kezem,
Támaszt ad nekem, mikor azt hittem mindent elvesztettem.

Rájövök arra, hogy nem az égben vagyok
De az angyal itt van, mellettem ragyog.
Látom azt, hogy szárnya sincs neki,
Mert ő egy barát, ki hű s igazi!

kérdések..... de hol vannak a válaszok?

Hát nem mondanám h most érdekességeket fogok írni de azért remélem valami értelmes fog kijönni belöle. Hol is kezdjem. Vannak haverjaim, akikkel mostanában egyszerüen még csak szóbaállni sincs kedvem. Nem tudom megmondani, hogy konkrétan miért, csak egyszerüen nem. Nem értenék meg azt ami mostanság történt körülöttem és nem ugy fognák fel, ahogy azt kellene. Ez persze nem az ő hibájuk, csak egyszerűen ők ilyenek. Viszont én nem akarom, hogy félreértelmezzenek dolgokat, és olyat beszéljenek bele, ami nincs is. Ezért egyszerüen  nem szoltam hozzájuk. Amit persze ők is észrevettek. Az volt a baj, hogy ha viszont hozzájuk szoltam, akkor nem ugy tettem, ahogy azt tenni kellett volna. Csúnya dolog, és szemétség volt tőlem, tudom nagyon jol. De sajnos ez van, mindenkinek van egy rossz időszaka. Ez volt most nálam is. Az említett rossz időszak az az volt amit már említettem előző irásaimban. Viszont az a baj, hogy valahogy most, hogy jobban is érzem magam, nem vágyom arra, hogy velük legyek. Miért nem? Eddig semmi bajom nem volt velük, most mégis azt érzem nem kellenek az életembe. De miért? Miért van ez? Fogalmam sincs, pedig tényleg jó lenne, ha tudnám, mert ez igy nem jó. Nem akarom se magamat se őket becsapni ezzel az "álbarátsággal". Nem tudom mit tegyek. Nem tudom hogy, hogy legyen.
A másik dolog az, hogy a legjobb barátom, a testvérem, az az ember aki a biztos pontot jelenti az életemben most elköltözik. Azért költözik el, mert próbálja az álmait megvalósitani. Aminek én hihetetlenül örülök, hogy végre el tud indulni. Én mindig mondtam neki, hogy a jo dolgokhoz idő kell, és tudom azt is, hogy néha az ember már annyira el van keseredve, hogy hiába minden szó már nem segít szinte semmi. De végre sikerült neki és nekem nagyon jo érzés, hogy elindul az álma felé.Viszont ez sajnos azzal jár, hogy eddig kb 22 km választott el egymástol mostmár viszont kb 300...Ami viszont hihetetlenül sok.. Eddig utaztunk egymáshoz 10 percet most meg négy orát... Nem tudom, hogy fogom birni, de muszáj lesz mert tudom, hogy ez neki jó. És tudom azt is, hogy ha neki sikerül minden akkor boldog lesz. Ez pedig megér nekem annyit, hogy nem láthatom minden hétvégén. Hihetetlenül fog hiányozni tudom, de sajnos ez az élet rendje és ettöl én még ugyanugy fogom imádni azt az idiota fejét és attol még ugyanugy a bátyusom marad. Viszont akkor kivel fogok baromkodni hétvégenként? Kitöl kapom majd a kék foltjaimat azért mert épp beszoltam neki? Hát erre se tudom a választ...
Szoval vesztettem barátokat azért mert nem érzem őket már annak és sajnos kicsit vesztek barátot azért mert álmot valósit ( bár tudom őt nem vesztem el, csak egy bizonyos mértékben és azt is csak "láthatoságilag" ). Nem tudom most mi van.. De mint minden az élet is megy tovább és nekem igy kell most elfogadnom az életemet. És a bátyom miatt az egyik szemem sír a másik meg nevet. De a sírásom el fog mulni, mert a nevető szemem elnyomja azt a meggyőzéssel, hogy ez igenis jár neki.

Vasárnap van és gondoltam írok egy pár dolgot, hogy mik történtek velem. Pénteken suli után az egyik nagyon jó barátom lejött, ugyanis az akváriumomat takarítottam ő pedig segitett. Hát mit mondjak... nagyon mocskos volt az akvárium, ezért beültünk a fürdőszobába és elkezdtünk mindent kisurpákolni benne. Nagyon jó volt mert közbe nagyon sokat beszélgettünk. Beszélgettünk a barátságról, meg hogy mi történt mostanság velünk meg minden baromságról. Jol elvoltunk. Kaptam egy kisebb lebaszást az ezelőtti blogbejegyzésem miatt... Ugyanis abban azt írtam, hogy nem becsülöm meg eléggé a barátaimat.. Hát én még ezt akkor is így gondolom, de örülök neki, hogy a barátaim ezt nem így látják. Beszélgettünk arról is, hogy bár hiába a barátok, egyszerüen sokszor ez nem elég. Nem elég mert egy baráthoz nem tudsz odabujni és azt mondani szeretlek. Nem tudsz szerelmesen a szemébe nézni és egy csókot nyomni a szájára. Ezen sokat gondolkodtam mostanság. Az velem a baj, hogy hiába van aki szeretne velem lenni, ha elsőre nem látom meg benne azt a bizonyos fényt, ami nekem kell, akkor hiába minden sosem fogom tudni megszeretni. Még senkiben sem találtam meg ezt a ragyogást, akik szerettek volna engem. Akikbe meg én nem találom meg, azok meg bennem nem látják. Ez így szokott lenni, viszont kezdem úgy érezni, hogy nekem már sosem lesz meg az az ember akit én is tudok szeretni és aki engem is tud szeretni. Dehát ez van....sajnos. De kicsit megnyugtató a tudat, hogy ezzel nem csak én vagyok így, viszont rossz érzés is, mert a barátaimnak a legjobbat akarom. Azt akarom, hogy ők is megtalálják a saját kis napjukat, és hogy együtt ragyoghassanak. Persze vannak barátaim, akiknek hál' istennek sikerült, viszont vannak akiknek nem és egyedül érzik magukat. Engem is bánt, mert tudom milyen érzés és nem kívánom ezt nekik. Mert nem számít velem mi van, de a barátaimnak csak a jót akarom. Azt akarom látni, hogy boldogok, bármi is az ára. Én akkor vagyok boldog, amikor ők azok. Szóval ebből a fürdőszobai beszélgetésből valahogy ez kezdett megfogalmazódni a fejemben. Mert csak akkor vagy igaz barát, ha nem számít más, csak hogy a barátaidnak mindig jó legyen. Én ezt tartom szem előtt...

Barátok...

Hát leírhatnám a napomat, mivel sokmindent csináltam ma, de ugy érzem ma nem a napom a legfontosabb dolog. Ma rájöttem egy dologra. Mégpedig arra, hogy azokat a barátaimat, akiket nagyon nagyon szeretek, és nem csak haveroknak tekintem őket, egyszerüen nem becsülöm meg. Nem fogom fel azt, hogy milyen értékük van, és hogy szerencsésnek kell éreznem magam amiért ilyen emberek vesznek körül. Köszönöm nekik. Mert ha valami bajom van ők tudják és probálnak segiteni. Pedig ezt szerintem kijelenthetem, nem könnyü nekem segiteni, mert akit igazán szeretek, hajlamos vagyok eltaszitani magamtol. De ők nem foglalkoznak ezzel és probálnak segiteni a legrosszabb időszakokban is, amikor már nem tudom, hogy hogyan is tovább.. Ott vannak és minden problémámat a sajátjuknak fogják fel és lenyugtatnak pillanatok alatt. És én hülye pont őket taszitom el, amikor azt hiszem hülyének néznek ha van valami és nem mondom el nekik. Nem hiszem el, hogy ennyire hülye vagyok, hogy pont őket, őket akik a legfontosabbak az életemben. Tiszta idióta vagyok. Csak egyszerüen hozzászoktam ahhoz, hogy mindig csak magamra számíthatok és nem bízhatok senkiben sem. Viszont rájöttem arra is, hogy ez a két barátom akik most a legfontoasabbak nekem, bennük mindenek felett bízok és bármit elmondhatok nekik, mert semmi miatt nem nevetnek ki és megértenek, ami hihetetlenül jo érzés egy olyan embernek mint nekem. Sosem éreztem, hogy valaki olyan barátnak tart engem mint most érzem ezen a két barátomon. Hihtetelenül és iszonyatosan jo érzés, hogy ők vannak nekem. És bár ugy érzem most az életem kicsit össze van omolva, mert semmi sem sikerül ugy ahogy kellene mégis szerencsésnek érzem magam miattuk, hogy ők vannak nekem. Legalább ők biztos pontok az életemben, az egyetlen biztos pontok az életemben most. Ugy érzem most nem számithatok senki másra csak rájuk, viszont tudom, hogy a legjobb kezekben vagyok. Ezuton köszönöm ezeknek a barátaimnak, hogy vannak és hogy egy borus napon is adják nekem a nap mámoritó fényét. Köszönöm nektek. És azt is hogy elviseltek, amikor elviselhetetlen vagyok. Ti vagytok és lesztek a biztos pontok az életemben, ti lesztek a hegyoldalon a rózsáim, amit más nem talál meg csak aki nyitott szemmel jár, mert még egy olyan mint ti, nincsenek. Köszönöm nektek.

2010. október 06.

Hát ma nincs igazából semmi érdekes ami ma történt, de azért írok hogy nyoma legyen a mai napomnak. :) Voltam suliba ma, viszont a mai napom már nem volt olyan vészes mint a tegnapi meg azelötti. A suli uncsi volt és ma egész elviselhetö voltam szerintem. Bár volt egy nagy vita az osztályba a tabló képek miatt. De én nem szoltam bele, nem is érdekel... Cirkuszoljanak rajta ha akarnak engem nem izgat. Az benne a poén, hogy ugy cirkuszolnak, hogy még csak nem is tudjuk, hogy hogy fog kinézni a tablónk... Kész vicc az egész, egy nagy hercehurca, aminek semmi értelme sincs.De hát ők tudják, ha nekik ez jó akkor egészségükre. Szoval suliba ez volt egyedül, más nem nagyon történt. Suli után probára kellett mennem. Jó volt a proba nekem nagyon tetszett a tánc amit tanultunk. Bár nekem jol megy, mivel táncos vagyok, ezt a többiekről nem nagyon lehet elmondani... Igy elég érdekes lesz nekik megtanulni. De remélem sikerül nekik is elsajátitani.Dehát ez van.. majd lesz valahogy.
Már jól érzem magam lecsengett bennem a kavarodás ami volt.. azt hiszem. :) Bár nálam is vannak a hangulatingadozások, és ki tudja mikor fog előjönni megint a dilim. De íme.. ez vagyok én :) Baromságokon agyalok és kombinálok minden baromságot. De szerencsére ilyen idiotán is szeretnek az emberek.. persze csak akik fontosak.. mások nem is érdekelnek. :)
Holnap ifos nap lesz és mi csináltunk a kicsiknek feladatot. Szoval holnap nekem meg még három osztálytársamnak nem lesz suli :D yeeeees :D Viszont az a szivás az egészben, hogy a suliban a többieknek is össz-vissz két orájuk lesz megtartva.. na ez a szopacs..-.- De mindegy...jo lesz az :D
Na mára ennyi, majd holnap irok, ha valami érdekes lesz velem :)

Elsö bejegyzésem.

Azt se tudom, hogy hol kezdjem... Leginkább az elején kellene, de nem biztos, hogy az menni fog, ugyanis fogalmam sincs, hogy hol van az eleje. Azért kezdtem blogot irni, mert (bár van kivel megbeszélni minden gondom és bajom) jo kiirni magamból a dolgokat.Kezdem az elejéröl... Sokminden érdekes dolog történt mostanság velem.. Nem tudom, hogy  pontosan miért és hogyan, de olyan dolgok, amik szerintem nem mindenkivel... Érdekes dolgok, amiknek köze sincsen a valós világhoz. Természetfeletti dolgok... legalábbis azt hiszem. Érdekes álmaim voltak, amik addig nem voltak érdekesek, amig meg nem valósultak. Semmi jelentőségük sincs, de mégis emlékeztem rájuk, mikor felkeltem. Érdekes csak akkor kezdett lenni, mikor amit megálmodtam pontosan ugyanugy megtörténtek. Pedig semmi extrák nem voltak ezek az álmok mégis valóra váltak. Ilyen még nem történt velem. Nem is vagyok benne biztos, hogy ennek örülök, sőt elöször meg is rémültem tőle. Aztán rájöttem, hogy ennek biztos oka van. Leglábbis remélem, hogy ha már igy megijesztenek akkor legalább oka van a dolognak. De hál istennek mostanság már nem nagyon vannak ilyen álmaim... Ugyanis ez kb egy-két honapja volt.. De akkor egymás után elég sok.De most abbamaradt... Nem is baj, kell egy kis nyugi.
Egy másik dolog... Van egy nagyon jo barátom, akivel ráadásul nem is ismerjük egymást tul rég óta, és mégis a legjobb barátomnak tartom öt. Nemrég ismertem meg az egyik fellépésem során. Ő is táncos, csakugy mint én. Aztán találkoztunk táncon kívül, és nagyon megszerettem, ugyanis rájöttem, hogy ő ugyanaz mint én, csak épp fiuba. Érdekes.. Ugy érzem mintha ikertesok lennénk... Csak mi nem külsöre hasonlitunk, hanem belsőleg. De ugy nagyon durván. A fogadott testvérem is lett, szoval végre van egy tesom akit szeretek is. :D Szoval örülök, hogy találkoztunk, de nem tartom véletlennek.. ennek valószinüleg igy kellett lennie. :) Sokat voltunk együtt a nyáron és egy két vitát levéve mindig joba voltunk. Megismerkedtem általa nagyon sok emberrel, akiket nagyon szeretek. Ugyhogy nagyon köszönöm neki ezt is. Viszont volt egy fura dolog amit nem is értek, vagyis inkább lehet nem akartam érteni. Amikor megismerkedtem vele volt egy kapcsolata (akkor még nem ismertem a lányt, csak hallottam rola, de igy késöbb hogy már ismerem a lányt egy nagyon kedves és jofej csajnak tartom) ami viszont véget ért nem sokkal utána. Elég csunya vége lett a dolognak. Aztán elkezdtek beszélgetni ismét és joba lettek. Én sokszor mondtam ennek a barátomnak, hogy látszik rajtuk, hogy kellenek egymásnak miért nem jönnek össze ismét. De azt mondta "amit egyszer lezárt nem kezdi ujra". Nem értettem, hogy ezt miért mondja amikor látszott rajtuk, hogy izzik köztük a levegö. Dehát ök tudják. Aztán egyik nap sulibol hazajövet rámentem  facebookra és láttam egy linket. Egy linket amit ez a barátom rakott ki és alatta egy szöveget, hogy bocsánatot kér, és hogy szeretné visszakapni. Nem tudtam hirtelen, hogy köpjek vagy nyeljek. Kicsit letaglozott a dolog. Nem is tudom miért, mert én tényleg azt akartam, hogy ök megint összejöjjenek és tényleg a legjobb barátomnak tartom ezt a fiut és semmi többnek. Szoval hirtelen nem tudtam hova tenni a dolgot... Aztán kiirtam magambol a dolgokat kinnt a városban egy padon, amiböl azt hiszem rájöttem már mi a bajom.. Ezzel a barátommal beszéltem msn-en és észrevette, hogy vlami bajom van. Nem akartam neki elmondani msn-en ezért nem is mondtam, amivel talán kicsit meg is bántottam, hiszem ö elmond mindent nekem. Aztán elment aludni és ugy éreztem járok neki annyival, hogy leirom mi a bajom. Ezért hát leirtam neki azt amit kinnt a városban irtam a padon. Elküldtem és másnap megkaptam az értékelést töle... És mivel mint mondtam ugyanolyan mint én hát rájött belöle, hogy mi is a bajom.. És igaza volt mindenben amit irt... Félek, hogy most , hogy barátnöje van elvesztem kicsit... Megijedtem, hogy már nem lesz rám ideje, hogy már nem fog ugyanugy viszonyulni hozzám..Szoval egyszerüen megijedtem... De erre rájött és megnyugtatott, hogy ilyen elö se fordul.. De erre már akkor rájöttem, mikor megkérdezte, hogy mi a bajom és nem akartam elmondani és az neki fájt.. Ugyhogy igazán nincs mitöl félnem szerintem. Tiszta hülye vagyok... :) 
Na de elég ennyi baromság egy napra :) Majd még jelentkezek.