egy kicsi belőlem..

Megtaláltam a füzetem amibe verseimet és kezdetleges dalszövegeket irtam le. Valahogy ugy éreztem meg kell néhány normálisabbat osztanom veletek igy hát itt van íme:

Mikor a sötétség ráhullik az éjjelre, minden fény kialszik, nem látsz semmit, csak hallod ahogy szuszogsz az éjjelbe.Megjelennek a csillagok az égen és fénylenek mint nap a kék égen. A Hold is előbújik fekete világába és bevilágítja a várost, ahol száz és száz ember tart nyugovóra. Alszanak már az állatok és emberek, de én még mindig ébren vagyok és nem tudom, hogy az óra vajon mennyinél kattog. Éjszaka az ember álmodik, nem tudja valóság vagy csak álom rabja. Azt hiszem én még nem álmodok, de álmaim vannak amiket valóra válthatok. A Hold lemegy a fekete égről, a csillagok kezdenek elhalványulni, a nap kezd fölkelni. Minden ébred az új napra készen, de én úgy érzem, most kell elaludnom az új álmokra készen.

A szem mindent elárul
A szem a lélek tükre,
Ha tudni akarsz rólam mindent
Csak gyere és nézz a szemembe.
Elárulok minden titkot,
Amit csak tudni akarsz,
Csak gyere és ne titkold,
Hogy tényleg engem akarsz!



Ülök egyedül nincs itt senki sem
A felhőket nézem csakúgy mint régen.
És arra gondolok minden percben
Hogy vajon a céljaim elérem?

Töprengek rajta, hiszen érdekel nagyon
Mi értelmem van ezen a világon?
Utam hova vezet majd a végén
Ez az élet talán nem is az enyém?

Ezen pörög az agyam éjjel és nappal
Már szembefordultam a világgal.
Olyan dolgok érdekelnek, mik másokat nem
És olyanok nem érdekelnek, mik másokat igen.

Gondolkozok azon, csak én vagyok ilyen?
Vagy rajtam kívül más is "másmilyen"?
Hiszen nekem csak egy a célom:
Hogy bármi áron, de elérjem az álmom!!

Éld az életet olyan hévvel,
Ahogy az álmaid álmodod minden éjjel.
Mert az életből csak egy van neked,
És még sokmindent meg kell tenned!

Ezért ne dobd el, akármi is történik,
Akkor se, ha az élet rosszul jászodik.
Mindig csak azt lásd lelki szemeidben,
Egy pillanat biztos volt, ami tökéletes volt az életedben.

Szabadon élek minden percben,
De a szívem nem szabad, ez nem jó nekem.
Szeretnék szállni a fellegek felett
A sok rossz miatt megváltani lelkemet.

Szívem szállna a végtelenbe
ÉS megtalálná azt, ami neki kellene.
Mert ebben az életben még nem sikerült neki,
És nagyon sír, ezt mindenki észreveszi.

A végtelen sötétben találna egy helyet,
Ami neki biztonságot jelent.
És többé soha nem bántaná senki,
Senki sem tudná összetörni.

    

Ülök a szobámban és írok egy verset, ami arról szol, hogy milyen szar az élet. Ez mind azért van, mert megbántottak, mert nekem nagyon csúnyákat mondtak. ÉS az bánt engem a legeslegjobban, hogy olyan mondta, kiről nem gondoltam volna. A gitár felett ülök de egy hangot se játszok, nézem azt és egyre csak sírok. A szemem már fáj, de abbahagyni nem tudom, minden rossz ezen a világon. Bárcsak elszállhatnék fel a felhőkbe, ahol senki sincs, egy lélek se. Ott sírhatnék addig amíg én akarok, amég el nem engedek minden bánatot. És mikor megemésztek mindent, visszaszállok haza, s úgy teszek, mintha semmise történt volna. Eszek, iskolába járok mint rég, de a szívem már rég tűzben ég. Ez a tűz kialudni nem fog soha, talán enyhülni fog, ha az élet nem lesz mostoha. De félek ez nem fog változni, az élet nem fog jobbá válni. És ennél már csak rosszabb lehet, nekem fáj már hogy élek!

Fáj a szívem, mert nincs itt velem, 

Ha akarom nem tudja fogni a kezem.

Beleremeg testem-lelkem

Mert csakis ő kell nekem. 

Tudom, ha szükség lesz rá itt lesz, 

És akkor az egész világ enyém lesz. 

Mert ő az akit örökké szeretek, 

Akit soha el nem engedek.

Nos hát ezek voltak a normálisabbak. Kommenteket szivesen fogadok szóval ne fogjátok vissza magatokat. Építő kritika is beletartozik a kommentbe. 

csak egy bejegyzés...

Nem tudom mi van velem... Kezdem megint ugy érezni, hogy magamba fordulok, pedig nagyon nem kéne. Nem lenne szabad, hogy megint kizárjak mindenkit az életemből és csak magamba probáljak minden lerendezni , mert tudom, hogy nem fog menni és kattogok rajta napokat. Nem szabad azt csinálnom, mint pár honappal ezelőtt. Hogy bár senki sem látta teljesen magam alatt voltam. És  bár sokan mondják hogy nem vagyok jó színész, hát amikor tényleg nagy a baj nálam, akkor kevesen vannak akik jobb színészek nálam. Felveszem a maszkomat, ami alá nem engedek csak egy, maximum két embert. Nem engedem, hogy bárki tudja, mi van velem, hogy bárki is lássa mi van a maszk alatt.
Annyi minden száguldozik a fejemben, hogy  az már talán nekem is sok. Kattogok éjjel-nappal. És hiába olvassátok figyelve mikor irom le a bajom, hát el kell hogy keserítselek titeket ugyanis nem fogom leirni mi a bajom konkrétan. Csak muszáj kiirnom magamtol az érzéseimet kicsit. Amugy is már rég irtam, hát itt volt az alkalom, hogy megint szövegbe foglaljam magamat.  És bár itt ülök a gép előtt gépelve szövegem mégse tudom mit irjak. Hogy hol kezdjem, hogy hogy fogalmazzam meg azt amit most érzek. Mert ez elég nehéz. Még nekem is aki akármit kimagyaráz vagy megprobál megmagyarázni.
És most mégis elakad szavam és nem tudok semmit se szavakba foglalni. Nem tudom jol van e ez így.  Káoszt érzek magamban amit hiába probálok tisztázni, magyarázni, hiába gondolkodok rajta egyszerüen nem értek.
Annyit kattogok, hogy mostanság elég rosszul alszok. Pedig rolam lehet aztán azt mondani, hogy hétalvo vagyok, mert rengeteget alszok. Bár ez most is megvan csak sokat kelek fel éjszakánként. Nem is értem. Talán nem is kell értenem. Most vagyok azon a ponton, hogy csak feküdnék vagy aludnék, hogy ne járjon semmin az agyam, csak legyek a semmibe. Szeretnék kifeküdni az ég alá és nézni a csillagokat ahogy vakitva fénylenek az égen. Akarom nézni a holdat napokon keresztül,  ahogy szép lassan felkel és lenyugszik. Szeretném ezeket, mert talán egy kis megnyugvást adnának nekem. Talán elterelnék a figyelmem azokrol a dolgokrol, amik mostanság az agyamba férkőztek és nem tágulnak onnan el. De nem tehetem meg. Nem tünhetek el csak igy nyomtalanul csak azért, hogy nekem jo legyen, mert nem foglalkozhatok csak saját magammal. Ugyhogy csak az ágyban fekszek és a plafont nézem, ami sajnos nem nyugtatja meg sem a szivemet, sem a lelkemet. De ha nincs más, hát ez is elég lesz nekem.

Ha valaki olvassa ezt és nem ért belőle semmit akkor nem hibáztatom szerintem még én se értem majd egy pár honap mulva, de ugy éreztem ezt most igy és most kell leirnom.

Nem is fáj már, úgy fáj....

Nem irok igazábol blogot csak egy számot rakok ki... ha meglátja a cimet tudni fogja h neki szol és hogy miért...

http://www.youtube.com/watch?v=zIpobX7dl5I&feature=player_embedded

"Csillagok idején veled leszek én, legyen, ahogy választod

Lángolunk te meg én, sehol az erény, leveszed az álarcod

Nincs szerelem és nincs más szabály: sose sírhatsz, ha fáj"