Mély, erőteljes dobbanás szívemben,
Nagy, éles kés kezemben.
Azon gondolkodok mit kezdjek vele,
Letegyem vagy mélyen döfjem szívembe.
Elmélázva nézek az ablakon kifelé,
Hogy lehet, hogy minden gondolatom az övé?
Miért van az, hogy akár egy pillanat alatt
Átsuhan az agyamon egy véres gondolat?
Elképzelem, ahogy hajam szemembe hullik,
Ahogy arcomon a könny folyik,
szívemet a penge égeti élesen,
Ujjaimon csorog a vér mézédesen.
És én bámulom mindezt kisírt szemmel
Hasít a fájdalom, de nem érdekel.
Mosolyra húzódik kicsiny ajkam
Ez vagyok én, saját magam?
Igen, bármilyen furcsa is ez,
Elhagy az erő, közel vagyok a véghez.
És utojára még egyvalamit kérdek én
Mi lenne ha mindezt megtenném?
Bánatát feledni, hitre lelni vágyott,
VálaszTörlésútja mentén sehol sem nyíltak virágok.
Kőnehéz könnyeitől fáradt lelke
enyhülését nem lelte, nem lelte.
Megcsalta, elhagyta szerelme.
Hegynek fel, völgynek le, vitték a lábai
Lelkében porladtak kedvese hamvai.
Élete fabatkát sem ért régóta,
tán a halál jobb volna, jobb volna,
Végleges megoldást latolta.
Nem jött a kikelet, mindenütt borús ég
kísérte kínlódó, keserves életét.
Sótlan kenyerén bú volt a szalonna,
még a régit dúdolta, dúdolta.
De vágyott már újabb dalokra.
Egyszer csak tavaszi illat ölelte át,
zsongani kezdett az erdő, rét és a láp.
Megszépült a mult, fényes lett a holnap,
a madarak daloltak, daloltak,
útján új virágok virultak.
Sietős felhőkből langyos eső fakadt,
lemosta arcáról a száraz gondokat,
szabad madárként tárta szét karjait,
lelkében dübörgött a hit, a hit,
mert meglátta Isten nyomait.
Napoztak a vidék hegyei, völgyei
kacagtak a bokrok pattanó rügyei,
életet hordozott az egész világ,
futó szelek harsogták, harsogták
a tiszta tavaszi újjongást.
Mikor is költözött szívébe az öröm?
Mikor is lépett át a keserves körön?
-Honnan tudnám? - szólt derűsen nevetve,
-lelkem pattanásig telve, telve,
szerelemi vágyak dúlnak benne.-
A dombról egy szép lány, libbenő szoknyával
táncos kis léptekkel, mosolygós orcával,
úgy intett felé, hogy észre vehesse,
Isten is úgy rendelte, rendelte
most érkezzen az új szerelme.
Nem tudom pontosan mitől vannak ilyen gondolataid, de nekem is volt nem egyszer ilyen... Aztán rájöttem, hogy nem ez a megoldás, mert mindig jön valami amiért érdemes élni, vannak barátai az embernek, akikre számíthatnak és mindig de tényleg mindig van miért élni bármilyen borús is az ég, szakad az eső, valahol a felhők mögött süt a nap és ha egyszer előbújik akkor a gyönyörű szivárvány látványa feledteti a bús gondolatokat... Ez lehet egy szerelem, vagy egy dal amit épp megismersz, vagy akármi kis apróság, csak sose kell feladni, mert mindig van valami ami jó és jönni fog... :)
VálaszTörlés