Sose kívántam a nagy szerelmet, sose akartam szerelmes lenni mert az fájdalommal végződik, vagy az egyik fél vagy a másik fél számára. Nem akartam senki szemében látni a csillogást, amikor meglát vagy találkozik velem. Nem akartam, hogy csak egy emberre gondoljak naphosszat és várjam mikor csörren meg a telefon és írja ki az Ő nevét. Nem akartam várni a találkozásokat és a fájó búcsúkat amikor tudom, hogy nem lesz velem és hiányozni fog. Sose kívántam, hogy valaki megváltoztassa az életemet....
Több mint 20 éven kereszül azt hiszem sikerült elkerülnöm azt, hogy valakit megszeressek jobban, hogy valakit magam mellett akarjak tudni. Sikerült elzárnom minden olyan érzést magamban ami ehhez vezetett volna...mostanáig. Hiába minden néha az ész sajnos nagyon kevés és rájövünk, hogy hiába zárjuk be a szívünk kulcsát és eldugjuk egy olyan helyre ahol úgy gondoljuk magunk se találjuk meg, mégis megjelenik egy olyan ember, aki miatt feladadjuk a felejtés emlékét és rögtön tudjuk, hogy hova is raktuk a lakat kulcsát. Én 20 évre felejtettem el ezt a helyet... Aztán jött az a bizonyos ember és eszembe jutatta , hova is raktam. Előveszedtem és engedtem, hogy egy picit csak egy icipicit legyen szabadon. Szárnyalt....Annyira hevesen, hogy elfelejtette, miért is volt bezárva. Nem akart, nem akar visszamenni, hiába minden próbálkozás és akaraterő. Az ép ész próbálja megmagyarázni neki, hogy nem, neki nem ott van a helye ahol most van, de nem fogja fel, nem érti meg. Szárnyalt....úgy mint még soha eddigi élete során. Aztán elkapta egy örvény...Egy olyan örvény, amibe beleszédült és leesett...Megrepedt...Életében először megrepedt és úgy érzi, ez a repedés örökre szól. Hiszen ahogy egy gyerek is emlékszik hogy mikor, hogyan és miért törte el először a csontját, úgy a szív is emlékezni fog örökké,hogy mikor, hogyan és miért repedt meg először....
Fájt a bezártság neki, de mikor már rájött mekkora fájdalom az amikor egy picit is megtörik , eszébe jutott miért is volt bezárva. Nem akarta, hogy valaha is ilyen történjen vele, hogy valaha is bebizonyosodjon az, hogy igen, oka volt hogy ott volt ahol. De mint kalitkába zárt madár, szabadságra vágyott...Hívta a vágy valami új felé...De amíg kalitkába van, nem történhet baja, nem lőhetik le, nem bánthatja egy nagyobb madár...Ha már onnan kikerül, megsérülhet akár örök életére is. A szív is ilyen...Tudja, hogy baja származik belőle, ha szárnyalni hagyja magát, de mégis vágyik arra, hogy szabad legyen.
Visszatért...Magára zárta a ketrec ajtaját és a kulcsot elrejtette úgy , hogy sose találja meg. Nem akarja érezni még egyszer azt a fájdalmat amit az örvény miatt érzett. Ott akar maradni...Talán csak egy időre, vagy talán örökre....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése