Ez a sorsom, mert ezt akarom...

Nos lehet, hogy igy karácsony napján azt várnátok valami karácsonyos cuccot irok, de el kell keseritselek titeket  nem a karácsonyrol fogok irni.

Amit most fogok boncolgatni az nem más mint az ember és a sors. Hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a saját kis utja amit végig kell járnia. Tudjátok szerintem van egy ut, ami ki van nekünk jelölve egy egyenes, de mi rajzoljuk bele a kanyarokat a tetteinkkel és azzal ahogy élünk. Néha rossz utra kanyarodunk, néha jóra, attól függöen hogyan döntünk. Az embert a tettei alapján itélik meg , a tetteink pedig ezek a kanyarok amik életünkben vannak. De mindennek megvan az oka, annak is ha rosszat teszünk és annak is ha jót. Viszont ezekből tanulunk ezek határozzák meg létünket.

Furcsa dolog, hogy már kiskorunkban is meg van irva nekünk egy sors, amiről még mi mit sem sejtünk. Mikor a babánkkal, vagy autonkkal játszunk eszünkbe se jutnak olyan gondolatok, hogy kivel miért barátkozunk. Érdekes dolog ez, mert most jöttem rá nemrégiben, hogy ez milyen hamar ki is alakul, viszont sokáig nem vesszük észre.
Mikor felkerültem Pestre egy olyan társaságba csöppentem bele, amit nagyon sokan nem fogadnak el. Én viszont feltétel nélkül elfogadtam mindenkit akit utamba sodort az élet. Persze minden egyes ember ugyanabba a kasztba tartozott csak különböző helyről, különböző ismerősi körböl. És furcsa mód ezt a társaságot éreztem eddigi életemben a legközelebbinek magamhoz. Elég barátkozo tipus vagyok és rengeteg emberrel voltam jóba sok embert ismertem, és sok baráti társaságom volt. De az a társaság akikkel Pesten voltam...valahogy ugy éreztem ők azok akikhez tényleg tartozok, akik tényleg közel állnak hozzám.
Egy kicsit menjünk vissza az időben....
Még mikor kicsi voltam volt egy nagy szerelmem akivel rengeteg időt töltöttem, sokat játszottunk vagy nála vagy nálam. Ez a barátság eltünt merthát felnőttünk mindketten. Elkerültünk egymás látóköréből és nem is találkoztam vele rengeteg ideig beszélni meg aztán végképp nem. A vicces az benne, hogy amit még kisgyermekként nem tudtam ma már tudom. Ő is ugyanabba a kasztba tartozik mint azok az emberek akikkel Pesten ismerkedtem meg. Furcsa mert már kiskoromban is ugy tünik effelé huztam. Találkoztam vele egy szorakozohelyen a fővárosba és elkezdtünk beszélgetni ami nagyon jol esett merthát feljöttek a gyerekkori emlékek bennem. És ugyanugy viselkedtünk egymással mint anno amikor még bunkert épitettünk lepedőkből a szobámban.
Egy barátom aki nagyon közel áll hozzám tud mindent rolam, hát mint kiderült egy éves barátság után, hogy ő is ugyanebbe a kasztba tartozik. Ő volt az aki belevitt a pesti társaságba. Tehát még egy ember akit akaratom ellenére hozzám rendelt a sors.
És egy másik olyan barátom akit már egy kicsit régebb ota ismerek, egy jópár éve, bejelentette, hogy szintén ugyanaz a helyzet mint az előzőkben. Furcsa fintora ez a sorsnak mert lám ismét bebizonyosodott az, hogy akaratomon kivül de ilyen emberekkel veszem körül magam.
Nem bánom, hogy igy alakul, viszont ugy érzem ennek is megvan a maga oka m int minden másnak az életben. De tényleg furcsának találom valamilyen szinten a dolgot. Oka van annak, hogy ezek az emberek vesznek körül, oka van annak, hogy velük érzem igazán jól magam, hogy velük lehetek önmagam. Ha más nem az, hogy velük átvészelhetem azokat az időket és hely zeteket amiket mással talán nem mennének.
Köszönöm nektek , hogy vagytok nekem....