no comment....

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem vannak hülye perceim, oráim, napjaim. Most például egyszerüen egyedül érzem magam. Ugy mintha senkit sem érdekelnék semmilyen formában. Mintha mindenki leszarná, hogy én mit csinálok, hogy vagyok, egyáltalán élek e. Ürességet érzek valahol. Csak nem tudom hova rakni ezt az érzést. Furcsa, de nagyon. Egyszerüen nem tudom hova rakni az érzést, ami most bennem van. Olyan ürességet érzek, hogy az képtelenség, ilyet ember nem is érezhet. Amikor nem hivnak a barátaid, hogy mi ujság van veled, vagy nem e mentek ki egy sétára. Senki. Persze mindig vannak kivételek.
Valoszinüleg az oka ennek az egésznek az, hogy két barátomat ugy érzem elvesztettem. Ami nagyon zavar. És nem tudom mit tegyek. Bár már lassan ugy vagyok vele, hogy én probáltam nyitni feléjük, de ök egyszerüen nem voltak felém hajlandoak érdeklödést mutatni. És szerintem nem mindig egy ember dolga nyitni két ember felé. Lehet bennem van a hiba. Sőt biztos hogy bennem van hiba. De ennyire nem hinném. Nem csak az én hibám, hogy ez ennyire elfajult. Szerintem egy barát dolga az, hogy biztassa a másikat. Én ilyet sosem kapok. Ha uj hajam van fikázzák, ha nem uj akkor azért fikázzák, ha feketével van kihuzva a szemem az a csunya ha nincs kihuzva akkor az a csunya. Én ezt nem tudom sokáig elviselni. Egyszerüen azért mert egy baráttol nem ezt várja el az ember. Én sem. Azt várom el, hogy ha szar a hajam megmondja hogy figyelj sztem ez lett olyan jo ha el van kenödve a sminkem szoljon és ne röhögjön a hátam mögött egy orát ugy hogy nem szol.
Igazábol azt nem értem, hogy miért fáj ennyire. Le kéne szarnom az egészet mert nem érdemel szot sem már a dolog. Mert ha ez egy két hete menne okés... de ez már kb két honapja megy. Ami hihetetlen irritálo és fájo számomra. Nem vagyok képes egyszerüen elviselni azt ha pont azok bántanak akiknek elvileg pont hogy szeretni kellene. Dehát igen... Akit legjobban szeretsz az tud legjobban hátba szurni. Már megszokhattam volna. De szerintem az ember ilyet nem tud megszokni. VIszont el kell fogadni, nincs tul sok lehetöség. Csak fáj és ezt az ürességet érzem. Ami fel fog emészteni már elöre látom.
A legrosszabb, hogy még meg is probáltam megbeszélni a dolgot és még mindig ugyanugy megy tovább ez a dolog. Ez fáj a legjobban, hogy nem ültem ölbetett kézzel és vártam a csodát hanem megprobáltam normális keretek között megoldani és még igy se. Hát ezek után szinte biztos vagyok benne hogy nem az én hibám. De hát végülis ha két ember ellenem fordul szinte akkor biztos én vagyok a hülye.
Hát ez van.. ezt kell szeretni és el kell fogadni, különben fel fog emészteni amit nem akarok. Mert ha öket hát engem se kellene hogy érdekeljen. Csak ne lennék ilyen ragaszkodo ahhoz akit egyszer már megszerettem... Mennyivel könyebb lenne minden....